A korán diagnosztizált rák gyógyítható!

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Magyarországon 66 ezer rákos megbetegedést diagnosztizálnak, és 33 ezren halnak meg a daganatos betegségek miatt évente. A sikeres gyógyítás egyik kulcsa, hogy a kóros elváltozásokat minél korábban felismerjék. Gyakran a beteg élete múlik azon, hogy mikor diagnosztizálják nála a rákot!

A PET/CT az egyik olyan, széles körben használt eljárás, amellyel időben felfedezhetők a rosszindulatú daganatok, és mivel a vizsgálatok során a teljes testről készül kép, az esetleges áttéteket is azonnal ki lehet mutatni. Sőt, a készülék azokat az elváltozásokat is "megtalálja", amelyeket más módszerrel nem lehetne észrevenni. A PET/CT két módszert, a komputer-tomográfiát és a pozitronemissziós tomográfiát egyesíti, így az egyik legpontosabb diagnosztikai eljárás. Már a néhány milliméteres elváltozásokat is fel lehet ismerni a segítségével, és pontosabban "be lehet határolni" azt a területet is, ahol a kezelésre szükség van. Sőt, mivel pontosabb eredményt biztosít, akár módosíthatja is a kezelés menetét, vagy teljesen elkerülhetővé tehet műtéteket - derül ki a Pozitron-Diagnosztika Központ sajtóközleményéből, amelyben az alábbi személyes történet is olvasható.

"1946-ban születtem, és mindkét szülőmet a rák miatt veszítettem el. Betegségem 2006-ban kezdődött, szinte egyik napról a másikra. A sors úgy hozta, hogy éppen akkoriban olvastam valahol a PET/CT-vizsgálatról. Bár semmilyen panaszom nem volt, úgy döntöttem, hogy saját megnyugtatásomra jelentkezem a vizsgálatra. Hamar túlvoltam az amúgy fájdalommentes vizsgálaton. A lelet megdöbbentet: az állt benne, hogy kóros elváltozás van a vastagbelemben. Az orvos elmagyarázta, hogy mindenképpen szükséges egy kolonoszkópia (vastagbéltükrözés), amivel vagy mintát tudnak venni az elváltozásból vagy el is tudják azt távolítani. A szövettan szerint a kivett polipban egy 6 mm-es átmérőjű rákos terület volt. Mivel úgy tűnt, hogy a daganatot teljes egészében sikerült eltávolítani, a sebész azt mondta, hogy nincs szükségem utókezelésre, mindössze 3 havonta elég a vérvétel és abból a tumormarker-szint figyelemmel kísérése, illetve ellenőrző kolonoszkópiák.
A kontrollvizsgálatokra 3 havonta rendesen jártam, és soha semmilyen eltérés nem volt kimutatható" - meséli egy már gyógyult beteg, aki éppen a PET/CT-nek köszönheti, hogy teljesen tünetmentes. "2008 februárjában aztán az esedékes laborvizsgálat nem várt eredményt hozott. A CEA (tumormarker) szintem a normál érték többszörösére emelkedett. Azonnal újabb tükrözés következett, aminek az eredménye negatív lett. Bár ez kicsit megnyugtatott, annál ijesztőbb volt, hogy a három hónapos kontroll vérvétel szerint a tumormarker értéke az előző duplájára nőtt! Ekkor már az orvosom javaslatára történt meg az egész test PET/CT vizsgálat, ami a vastagbél melletti zsírszövetben egy 3 cm-es kóros eltérést igazolt. Szerencsére máshol a szervezetemben nem látszott rákra utaló elváltozás. Azonnal kemoterápiás kezelést kaptam, majd megoperáltak. Orvosom felvilágosított, hogy a daganat a vastagbélen kívülről kezdett fejlődni, egy áttétes nyirokcsomóból. Ezt nem lehetett tükrözéssel kimutatni, a PET/CT felvételen viszont látható volt. A műtét után gyorsan felépültem, mára teljesen meg is gyógyultam."

A diagnosztikai eljárásról további információkat a pet.hu internetes oldalon találhat.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32441

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +36 °C
Minimum:
+16, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a Tiszántúlon döntően fátyolfelhők borítják majd az eget, máshol többnyire gyengén felhős időre és szikrázó napsütésre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag