3 trillió dolláros influenza-világjárvány jön, 1,4 millió halottal?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy ENSZ jelentés szerint a következő világméretű influenzajárvánnyal kapcsolatos széles körű tájékozottság ellenére a világnak drasztikus mértékben fokoznia kell az együttműködést, hogy felkészülhessen az esetlegesen globális válsággá mélyülő helyzetre.

Influenza

Influenza

Az ENSZ és a Világbank közös jelentésében az áll, hogy bár a legtöbb ország tervezetet készített a világméretű influenzajárvány esetére, attól lehet tartani, hogy "sok tervet nem teszteltek, ezért nagy az esélye, hogy kudarcot vallanak a következő influenza pandémia kitörésekor." "A Világbank tanulmányát követően, amely a pandémia gazdasági költségét 3 trillió dollárra becsülte, a változatlan felkészületlenség továbbra is aggodalomra ad okot."

A Világbank szerint egy mérsékelt erősségű influenza pandémia két százalékkal csökkentheti a globális GDP-t, egy súlyos járvány azonban akár öt százalékos, vagyis 3 trillió dolláros visszaesést eredményezhet. A jelentésből az is kiderül, hogy még egy enyhe világméretű influenzajárvány is 1,4 millió ember halálát okozhatja világszerte, súlyos járvány esetén viszont a halálos áldozatok száma elérheti a 70 milliót.

"Tekintetbe véve, mennyire elhanyagolták a világ országai három évvel ezelőtt a világméretű járványra való felkészülést, a jelenlegi tudatosság és tevékenységek jelentős előrelépésnek számítanak" - nyilatkozta a brit David Nabarro, az ENSZ influenzajárvány koordinátora. "Ennek ellenére még többet kell tennünk ahhoz, hogy felkészüljünk erre a jelentős globális válságra."

Péntektől szombatig miniszteri konferenciát szerveznek a madárinfluenzáról és az influenza pandémiáról az egyiptomi Sharm el-Sheikhben. A tárgyalásokon a globális felkészültségről esik majd szó, valamint további erőfeszítéseket terveznek a pandémiával kapcsolatos felkészülésre, illetve a madárinfluenza ellenőrzésére vonatkozóan.

2008 első kilenc hónapjában egyetlen országból sem jelentettek új H5N1 szárnyas-fertőzéseket, a tavaly ugyanebben az időszakban tapasztalt négy fertőzéssel szemben. Nabaro azt is megjegyezte, hogy a madárinfluenza csak két országban vermelte el magát: Egyiptomban és Indonéziában. A tanulmány arra is rámutat, hogy 2008 januárja és szeptembere között 20 olyan országban tört ki a járvány, amelyek korábban jelentettek már fertőzéseket, szemben a tavaly ugyanebben az időszakban tapasztalt 25 országgal. Eddig összesen 245 ember halt meg madárinfluenzában.

"A szórványos emberi fertőzések és a H5N1 okozta halálozás üteme tavaly óta lelassult - 2007-ben 59 megerősített halálesetet jelentettek, 2008-ban már csak 28-at."

Az ENSZ a kormányok, adományozók, nemzetközi szervezetek és vállalatok a madárinfluenza terjedésének megfékezésére illetve a gyorsan terjedő emberi influenzajárványra való felkészülésre irányuló erőfeszítését koordinálja. Az elmúlt évszázadban három ilyen világméretű járvány söpört végig a világon.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
Animáció: HáziPatika.com

Keressük az Év magánrendelőjét!

Ossza megmásokkal is személyes
tapasztalait!

Szavazatával wellness hétvégét nyerhet!

Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Csicseriborsó-levesCsicseriborsó

Csicseriborsó-levesKülönleges finomság, melyet az egész család szívesen fogyaszt

Aranyér és a sportSport

Aranyér és a sportMozogjon a keringéséért!

Van megoldás?Striák

Van megoldás? Mik azok a striák, és mit lehet tenni ellenük?

Természetes bőrápolókBőrápolás

Természetes bőrápolókA 8 legnépszerűbb szépítő növény

A zsíros korpaKorpásodás

A zsíros korpaEgy alattomos fertőzés eredménye

TSH-szintPajzsmirigy

TSH-szintMekkora az ideális érték?

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiFogamzásgátló

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiOlykor felborul a ciklus és rendszertelenül jelentkezik a vérzés

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+8, +25 °C
Minimum:
+5, +14 °C

Hazánkban pénteken délelőtt északnyugaton erősen felhős, borult lesz az ég, szórványosan esőre is készülni kell.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag