Már 5 perc testmozgás felpörgetheti az agyat

Kövessen minket!

A kutatók szerint már öt perc kültéri testmozgás is felpörgeti az ember szellemi egészségi állapotát.

Egyre inkább bizonyított tény, hogy a különféle mozgásoknak (séta, biciklizés) a természettel történő párosítása fokozza az ember jó közérzetét. A legutóbbi angliai kutatások során kiderült, hogy a különféle kültéri cselekvések, mint séta, kertészkedés, biciklizés, horgászás, csónakázás, lovaglás közben már öt perc alatt jelentős javulás állt be a kedélyállapot és az önbecsülés terén.
Ez a tendencia életkortól függetlenül jelentkezett férfiaknál és nőknél is, de sokkal erősebb volt fiatalok és mentális problémákkal küszködők esetében. Még inkább fokozta ezt a hatást, ha valamilyen folyó vagy tó is volt a környezetben.  

Jules Pretty, az Essexi Egyetem kutatója szerint a munkahelyi stressz feloldásaként, orvosi esetekben, de fiatal bűnelkövetők kezelése során is jótékony hatásúak lehetnek a zöldben végzett foglalkozások, ráadásul az effajta aktivitás költségkímélő és gyógyszermentes alternatívája mentális közérzetünk javításának. A kutatás vezetője azonban azt is elmondta, hogy az ilyen eredmények mindig kihívást jelentenek a gyógyítási irányvonalak meghatározásánál, hiszen a fizikai foglalkoztatásokra épülő javaslatok könnyen születnek, de csak ritkán kerülnek széleskörű megvalósításra.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban hétfon délelőtt keleten több órára kisüt a nap, nyugaton megnövekszik a felhőzet és kisebb havazás lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag