Hivatalos magyarázat: ezért betegedhet meg valaki oltás után is H1N1-től

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Pár napon belül 2 olyan esetről is beszámolt a sajtó, amikor oltott személy betegedett meg H1N1 influenzától.

Ennek két oka van - az ÁNTSZ oldalán is olvasható az egyik:

Egyrészt: nem ismerünk olyan oltóanyagot, amely 100 százalékos védettséget nyújtana.

Az oltóanyagban található vírust ugyanis előzőleg elölik. Az egyéni érzékenység és immunválasz miatt nem minden oltottban történik meg a megfelelő immunválasz.
Attól, hogy az oltás 100-ból csak mondjuk 70-80 influenzás megbetegedést véd ki, még nem jelenti azt, hogy nem hatásos. Ráadásul azoknál, akik a védőoltás ellenére mégis influenzásak lesznek, enyhébb lefolyású lesz a megbetegedés. Az epidemiológiai vizsgálatok eredményei alapján ugyanis azt mondhatjuk, hogy az influenza elleni védőoltás hatásos a betegség súlyos lefolyásának, a kórházi kezelésnek és a halálozásnak a kivédésére is.

A másik fontos tényező: az oltás beadása után a szervezetnek (életkortól és immunstátusztól függően) 10-14 nap kell ahhoz, hogy előállítsa az ellenanyagot a vírus ellen.

Így kell kezet mosni

Így kell kezet mosni
Ha valaki ezen az időn BELÜL kerül érintkezésbe fertőző személlyel és vírussal, akkor az immunrendszere még nem áll készen a védelemre, így a vírusok képesek szaporodni és betegséget okozni az illető szervezetében.
Épp ezért rendkívül fontos, hogy az oltás beadását követő 2 hétben nagyon körültekintőek legyünk, kerüljük a fertőzés lehetőségét, tartsuk be a higiénés előírásokat, hiszen például a tárgyakon, kézen is életképes a H1N1 vírusa még órákon át!
Az influenzás betegekkel való érintkezés, ápolás szabályairól itt olvashatnak.

A Heim Pál kórházban agyvelőgyulladással kezelt gyerek (aki 7 nappal az oltás után fertőződött meg valakitől) szerencsére jobban van, és azt a debreceni rendőrt is kiengedhetik a kórházból, aki másfél hónappal az oltás után mégis elkapta a fertőzést. Ő abba a 20 százalékba tartozott, akinél nem alakult ki megfelelő immunválaszt az oltás hatására, bár dr. Berencsi György virológus szerint az is elképzelhető, hogy a fiatalember oltás nélkül belehalt volna a H1N1 szövődményeibe.

Oltóközpontok listája térképpel:

Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +24 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag