Változókor: egy új kezdet

A változás sosem könnyű. Félünk az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól, nehezen engedjük el a múltat. Egy új életszakaszba lépve számos kihívással kell megküzdenünk, ám a nehézségek mellett új élmények és örömök is várnak ránk - ha nyitottak és készek vagyunk a befogadásukra.

A női változókor a termékenység lezárulását övező időszak, az ekkor végbemenő testi-lelki folyamatok összefoglaló neve. Jellemzően 45 és 60 éves kor között zajlik le, néhány év vagy akár egy bő évtized alatt. Ebben az időszakban a nők szervezete teljesen átalakul: a progeszteron- és ösztrogéntermelés először erősen csökkenni kezd, végül teljesen meg is szűnik, ezt pedig több kellemetlen tünet is kíséri. Ezek közül leggyakrabban amenstruációelmaradását és a folyamatosan jelentkező hőhullámokat szokták kiemelni, holott a fizikai kellemetlenségek csak a jéghegy csúcsát jelentik. A változókorral járó érzelmi, lelki nehézségek ugyanúgy, ha nem jobban megviselhetik  az embert.

A változás természetes folyamat
A változás természetes folyamat

"A változókor jóval összetettebb annál, mint hogy valakit hőhullámok gyötörnek" - mondta el megkeresésünkre Gyetvai Viktória mentálhigiénés szakember, majd hozzátette, hogy mint minden változás, ennek megélése sem könnyű feladat, hiszen addigi életünk minden aspektusát érinti. A biológiai, hormonális folyamatok mellett a nőknek ilyenkor azt is fel kell dolgozniuk, hogy szociális életük is egy új irányt vesz. "Egy gyerek felnevelése minimum 20 évre ad munkát a házasságban, párkapcsolatban. A menopauza kezdete idején azonban a gyerekek is kirepülnek, így ezután már nem lesznek jelen ugyanazok a szülői szerepek, mint amik addig meghatározták a családot. A kötelező tevékenységek kiürülnek az életünkből, ami könnyen a kiüresedés érzését is okozhatja" - magyarázza Gyetvai Viktória.

Így éljük túl a legkönnyebben

Szakértőnk hangsúlyozta, hogy akár testi akár lelki változásról is legyen szó, akkor tudjuk könnyebben végigélni a folyamatot, ha nyitottak és elfogadóak vagyunk.

A változókorral járó hormonális változások sok nőnél okoznak testi-lelki kellemetlenségeket, szélsőséges esetben pedig súlyosabb zavarokat is. Életmódbeli változtatásokkal azonban sokat tehetünk a problémák megelőzéséért és csillapításáért.

"Nagyon fontos, hogy elfogadjuk önmagunkat, azt hogy változunk és öregszünk és megértsük azt, hogy lehetőségeink is megváltoznak, hogy a fókusz életünkben más dolgokra tevődik át. Nem könnyű a változás, hiszen berögzött szokásokon, mintákon, hiedelmeken kell valahogy változtatni, de nem is lehetetlen. Sokat segíthet, ha van életcélunk, van miért felkelni reggel, vannak még kihívásaink, vagy akár hobbijaink."


Gyetvai Viktória elmondta, hogy az ilyen jellegű, életciklus váltásoknál felmerülő feszültségeket nevezzük normatív krízisnek. Ez a folyamat szükségszerűen mindenkinél bekövetkezik, de az, hogy miként jövünk ki belőle, tőlünk is függ. Két iránya van: pozitívabbak, vagy negatívabbak lehetünk utána. Vagy megkeseredetten éljük le az elkövetkező éveket és az elmúlt fiatalságunkat siratjuk, vagy a változás pozitív aspektusaira koncentrálunk, elfogadjuk azt, hogy felszabadultunk, hogy kitűzhetünk magunk elé új célokat, hogy ismét magunkkal és a párkapcsolatunkkal foglalkozhatunk.

A látszólag kiüresedett új állapot új szerepek, érdeklődési területek felderítésére is lehetőséget adhat, mindarra, amire addig a gyereknevelés éveiben nem jutott idő és energia.

Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag