A fiúk kinőhetik az asztmát, a lányok felnőve is betegek maradhatnak

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A fiúk talán hajlamosabbak a gyerekkori asztmára, de a lányokhoz képest nekik nagyobb az esélyük arra is, hogy később kinövik a betegséget, és a kamaszkort követően már ritkábban fordul elő náluk a betegség. Ez azt sejteti, hogy az asztma kialakulásában egy rejtett mechanizmus vesz részt. Ezt állítja egy hamarosan megjelenő tanulmány, amely elemezte több mint ezer, a betegség közepesen súlyos fajtájában szenvedő gyermek 9 éven át rögzített légúti érzékenységi értékeit.
"Meg akartuk vizsgálni, hogy mi rejtőzik a nemek közti megfigyelt különbség mögött az asztma és a légúti érzékenység tekintetében" - mondta a kutatás vezetője, a Brigham, a Női Kórház és a Harvard Orvosi Egyetem munkatársa.

"Ez az első tanulmány, amely várhatóan megvizsgálja a két nemnek az asztma terén mutatkozó különbségét." Az eredmények az Amerikai Mellkas Szövetség gondozásában kiadott American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine augusztusi második számában jelent meg.

Dr. Tantisira és munkatársai a jelenleg is zajló Gyermekkori Asztma Kezelése Program (CAMP) adatait használták fel, mely 1041 közepesen asztmás 5 és 12 év közötti gyermekről szól. Minden évben provokációs légzésvizsgálatot végeztek náluk, hogy felmérjék a légúti érzékenységüket. Átlagban 8,6 évet követően, hogy minden gyermek átesett 8 vagy 9 provokációs légzésvizsgálaton, a kutatók világosan látták a kirajzolódó mintát: a provokációs teszt során használt methacholin hatása a lányoknál nem nagyon változott az évek során. Ezzel ellentétben a fiúk tűrőképessége egyre nőtt, ami a betegség enyhülésére utal. Mire 16 évesek lettek, a fiúknál több mint kétszer annyi methacholin kellett, hogy 20 százalékkal összeszűküljenek a légútjaik, mint a lányok esetében.

Mi több, 18 éves korban a lányoknak csak 14 százaléka nem mutatott semmilyen légúti érzékenységet, szemben a fiúknál tapasztalható 27 százalékos aránnyal.
"Bár ilyen eredményekre számítottunk, ezek azt mutatják, hogy valamilyen mechanizmus lehet a magyarázat a nemek közti különbségre, különösen arra, hogy ez az eltérés a pubertáskor kezdetére tehető" - mondta Dr. Tantisira. Az asztma nemek közti különbségének tanulmánya egy kezdeti lépés, többen remélik, hogy hosszasabb vizsgálatokra is sor kerül majd.

Animáció: HáziPatika.com
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Foglalj orvost!
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, pár órára kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag