Érdekességek az izomlázról

Az első izomfájdalmak egyike szinte biztos, hogy mindenki életében az izomláz lehetett. De vajon tudjuk-e, mi áll a jelenség hátterében, és hogyan tudjuk elkerülni, esetleg hamarabb megszabadulni a kellemetlen panaszoktól?

Az izomláz tulajdonképpen a legártalmatlanabb fájdalmak egyike, mely az izmoknak a szokásosnál nagyobb megterhelése után lép föl. A fájdalom megjelenése kissé késleltetett, csak fél-egy nappal a terhelést követően jelentkezik, a tüneteket pedig jól ismerjük: az izmok fájdalmassá válnak, beduzzadnak, mozgástartományuk beszűkül. A fájdalom aztán ahogy jött, úgy el is múlik - hirtelen, észrevétlenül.

Okok

Hogy mi áll a tünetek mögött, azt régóta vitatják. Korábban a mozgás közben fellépő relatív oxigénhiány miatt keletkező tejsavat okolták, mára azonban egyetértenek a szakemberek abban, hogy az izomrostokban keletkező mikroszakadások is szerepet játszanak az izomláz kialakulásában. Ilyenkor ugyancsak felszaporodnak az anyagcseretermékek, ami szintén közrejátszhat a jelenség kialakulásában.

Megelőzés

Az amerikai Vermont Egyetem kutatói meglepően egyszerű módszert találtak az izomláz megelőzésére, méghozzá a meggylé izomfájdalmakra gyakorolt hatását vizsgálva. A résztvevőkkel ezt a gyümölcslevet itatták, majd az izomfájdalom mértékére koncentráltak. A megterhelés utáni izomfájdalmat a meggylét fogyasztók alacsonyabbra értékelték, mint a kontroll csoport tagjai, köszönhetően a meggylé gyulladáscsökkentő hatásának.Nem lehet elégszer hangsúlyozni a bemelegítés, illetve a fokozott, egyenletes terhelés fontosságát. Tartsunk többször rövidebb szüneteket, minden izomcsoportot mozgassunk át, és a levezetésről se feledkezzünk meg! Ez utóbbiaknak ugyanúgy részét képezik a légzőgyakorlatok is.

Mozgás előtt és közben pótoljuk a kalciumot és a magnéziumot, ezzel is könnyítve az izommunkát, de a szőlőcukor bevitele is fontos, melyet az izmok szintén nagyarányban égetnek el a munkavégzés során.

Kezelés

A mikroszakadásos izomláz akkor lép fel jellemzően, ha relatív nagy súlyokkal végeztünk erősítő gyakorlatokat. Ilyenkor sokkal inkább az izmok pihentetése, teljes nyugalma javasolt. A lassan megkezdett, nyújtó tornagyakorlatok, úszás mindenképpen ajánlhatók izomláz esetén, és még számos - nem a mozgásra építő - módszer is rendelkezésre áll. A hideg-meleg zuhany, fürdő érezhető javulást hozhat a vérkeringést élénkítő hatása miatt, de javasolt a masszázs, a szauna is. Ha különösen heves a fájdalom, a vény nélkül kapható izomlazító krémek, sportkrémek is jótékonyak lehetnek.

Ilyenkor vehetjük hasznát az antioxidánsokban gazdag élelmiszereknek is. A gyümölcsleveket mindenképpen iktassuk be a napi menübe, és ne sajnáljuk az ásványi anyagokban gazdag pezsgőtablettákat, sportitalokat se a kosarunkba pakolni bevásárláskor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!