Kegyetlen vírust találtak Angliában

A 2003-ban több száz ember halálát okozó SARS vírushoz hasonló légzőszervi megbetegedést egy Nagy-Britanniában kezelés alatt álló férfiban mutatták ki.

A 49 éves férfit Katarból szállították egy londoni kórházba. Ő a második személy, akiben azonosították a koronavírust. Az első beteget, aki azóta meghalt, Szaúd-Arábiában kezelték. Az egészségügyi szakemberek egyelőre nem határozták meg, mekkora veszélyt jelent az új vírus, de az Egészségügyi Világszervezet ( WHO ) még nem javasolta utazási korlátozások bevezetését.

John Watson professzor, a brit Egészségvédelmi Hivatal vezetője azt nyilatkozta, hogy a betegség súlyossága miatt azonnal megvizsgálták a brit esettel érintkező személyeket, de kiderült, nincs bizonyíték arra, hogy bárki megfertőződött volna. A brit egészségügyi dolgozókat felkészítik arra, hogy megfelelő éberséggel figyeljék a vírust. Egyelőre arra sincs kifejezett bizonyíték, hogy a vírus emberről-emberre terjedne, és Watson nem fogalmazott meg semmilyen szükséges óvintézkedést a lakosság vagy a hazatérő utazók számára sem.

John Oxford, a Queen Mary, University of London virológus professzora megkönnyebbülve értesült a vizsgálatok eredményeiről. "A SARS nagyon gyorsan terjedt, megfertőzte a kórházi személyzetet és másokat, ez az új vírus azonban nem tűnik ilyen agresszívnak" - mondta a szakértő.

A koronavírusok a vírusok azon családját alkotják, amelybe a nátha és a SARS (severe acute respiratory syndrome - súlyos akut légzőszervi szindróma) is tartozik. Az új vírus minden emberben eddig kimutatott koronavírustól eltér.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen élénk lehet.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?