Kanyaró: visszaüt a németek oltásellenessége

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az Európai Unió több másik tagállama mellett Németországban is terjed a kanyaró, szerdán megjelent adatok szerint az idén már több megbetegedést regisztráltak, mint tavaly egész évben.

A Bild című lap az egészségügyi minisztérium kimutatását idézve azt írta, hogy 2017-ben április közepéig 331 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel, míg 2016-ban összesen 325 ember kapta el a betegséget. A kanyaró azért terjed, mert nem elég magas az oltottsági arány.

Magyarországon 1969 óta kötelező a kanyaró elleni védőoltás. Annak érdekében, hogy a védettség hosszú távon is megmaradjon, 1989-től kezdődően két alkalommal kapják meg a gyermekek az oltást. Első alkalommal 15 hónaposan, majd 11 évesen egy emlékeztető oltást kapnak. Részletek itt.

A szükséges küszöb alatt a németek

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi, 2015-ös adatai szerint 92,5 százalékos volt a betegség ellen beoltott első osztályos általános iskolás gyermekek aránya, holott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint 95 százalékos arány szükséges, hogy a járvány elkerülhető legyen. Németországban a kanyaró elleni oltás nem kötelező, és a kisgyermekes szülők körében egyre inkább jellemző a védőoltásokkal szembeni ellenállás.

Németországban a kanyaró elleni oltás nem kötelező
Németországban a kanyaró elleni oltás nem kötelező

A Bild kommentárja szerint a kanyaró járványszerű terjedése is éppen annak tulajdonítható, hogy "túl sok szülő hisz a dajkamesékben", az oltások tudományos tényekkel alá nem támasztott veszélyeiről szóló mendemondákban. Ezzel szemben fel kell lépni - sürgette a legnagyobb példányszámú német lap, hozzátéve: az "önrendelkezés jogának gyakorlása nem mehet mások egészségének rovására", ezért kötelezővé kell tenni a védőoltást.

Kötelezés helyett összefogás

Az egészségügyi minisztérium nem kezdeményezi az oltási kötelezettség bevezetését, helyette társadalmi összefogást sürget. A védőoltásokkal szembeni bizalmatlanságot az orvosok, az iskolák, az óvodák és a családok közös erőfeszítésével kell eloszlatni - mondta a Bildnek a tárca vezetője, Hermann Gröhe, hangsúlyozva, hogy "a kanyaró kiirtása mindnyájunk közös felelőssége".


A kanyaró erősen fertőző betegség, és az esetek többségében ugyan gyógyítható, de halálos kimenetelű komplikációk is előfordulhatnak. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unióban Németország mellett Olaszországban, Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban és Romániában terjed járványszerűen.

Keressük az Év magánrendelőjét!

Ossza megmásokkal is személyes
tapasztalait!

Szavazatával wellness hétvégét nyerhet!

Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Csicseriborsó-levesCsicseriborsó

Csicseriborsó-levesKülönleges finomság, melyet az egész család szívesen fogyaszt

Aranyér és a sportSport

Aranyér és a sportMozogjon a keringéséért!

Van megoldás?Striák

Van megoldás? Mik azok a striák, és mit lehet tenni ellenük?

Természetes bőrápolókBőrápolás

Természetes bőrápolókA 8 legnépszerűbb szépítő növény

A zsíros korpaKorpásodás

A zsíros korpaEgy alattomos fertőzés eredménye

TSH-szintPajzsmirigy

TSH-szintMekkora az ideális érték?

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiFogamzásgátló

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiOlykor felborul a ciklus és rendszertelenül jelentkezik a vérzés

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+11, +17 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a Dunántúlon a napsütés mellett változóan gomolyfelhős lesz az ég, keleten azonban még mindig sok felhőre kell számítani.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag