Gyakran csak véletlenül derül fény a daganatokra és a fertőzésekre

A klinikai kísérletek során elvégzett képalkotó vizsgálatok a résztvevők közel 40 százalékában tárnak fel daganatot, aneurizmát vagy valamilyen fertőzést, azonban sok esetben nem derül ki, hogy ezek a "véletlen leletek" milyen hatással vannak az egészségre - olvasható egy friss tanulmányban.

A Mayo Klinika kutatói összesen 1426 olyan ember adatait elemezték, akik egy 2004-es tanulmány miatt valamilyen képalkotó vizsgálaton estek át és azt találták, hogy a páciensek 39,8 százalékánál fedeztek fel ily módon véletlenül valamilyen betegséget. A felfedezés gyakorisága az életkor előrehaladtával egyre nőtt, a leggyakrabban a has, a mellkas vagy a kismedence CT-vizsgálata, továbbá koponya-MR során találtak valamilyen betegséget.

Az ily módon diagnosztizált páciensek 6,2 százalékánál kezdtek valamilyen kivizsgálást vagy terápiát, az esetek 4,6 százalékában nem lehetett meghatározni a felfedezés jó vagy rossz hatását. Összesen 6 beteg esetén láttak egyértelmű pozitív hatást, míg három esetben a felesleges kezelés és ennek költsége kizárólag terhet jelentett a beteg számára. Az eredményeket az Archives of Internal Medicine folyóirat szeptember 27-i számában tették közzé.

"A tanulmány bemutatja, hogy egyes képalkotó eljárások során gyakran derül fény hasonló véletlen leletekre" - írta a szerző, Dr. Nicholas M. Orme. "Ez lehetőséget ad arra, hogy korán diagnosztizálhassunk tünetmentes, de az életet fenyegető betegségeket, azonban lehetséges, hogy egy jóindulatú folyamatot kezdünk el így feleslegesen és drágán kivizsgálni, majd kezelni."

A gyanús leletekkel kapcsolatban konkrét tervekre van szükség, vélik a kutatók. "Ha a képalkotó vizsgálatok során készült leleteket minden esetben radiológus értékeli, abból a betegek kis csoportja valóban profitálhat."

Animáció: HáziPatika.com
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt északnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, másutt még erősen felhős lesz az ég, délen és keleten helyenként még eső, zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag