Anthrax: gyilkosból rákgyógyszer?

Kövessen minket!

Legtöbbünkben fel sem merül, hogy az anthraxnak akár jó oldala is lehet, pedig ez a bakteriális méreg egy nap akár az egyik leghatékonyabb rák elleni szer lehet.
Az ot az utóbbi időben a bioterrorizmustól való félelem miatt alaposan feltérképezték és többek közt azt is kimutatták, hogy meglehetősen szelektív a bőr rosszindulatú daganatai közül legveszélyesebb melanoma sejtjei célba vevésében. Az egészséges sejtekre gyakorolt mérgező hatása azonban mindeddig elzárta előle a klinikai alkalmazásokhoz vezető utat.
Stephen Leppla és munkatársai, akik a jelenlegieknél jobb és biztonságosabb kezeléseket igyekeznek kifejleszteni, felfigyeltek az anthrax fenti képességére és elkészítették a toxin egy módosított változatát, amit kizárólag a ráksejtekben túltermelődő fehérjék, a mátrix metallopoteinázok (MMP) tudnak aktiválni. Amikor a mutáns toxint kipróbálták egereken, azt észlelték, hogy a rágcsálók mindegyike tolerálta azt a dózist, ami a természetes toxin alkalmazásakor már halálos lett volna.
Az MMP-toxin ennek ellenére hatékonyabban pusztította el a melenoma tumorokat, mint a természetes toxin, köszönhetően specifikálódásának és hosszabb felezési idejének a vérben. Ami ennél is kiemelkedőbbé teszi a felfedezést, a kísérletek azt mutatják, hogy az MMP-toxin nem csupán a melanomára korlátozódik. Képes más tumorokkal is végezni, mint a vastagbél és tüdő daganatok. Ez a széleskörű hatékonyság a toxin azon képességének tudható be, mellyel képes meggátolni az angiogenezist, az új vércsatornák kialakulását, ellehetetlenítve a tumor fennmaradását.
A biztató állatkísérleti eredmények azt sugallják, hogy a módosított anthrax toxin klinikailag is életképes lehet, és a sokak által félt gyilkos egy nap jó ügyet szolgálhat.
Balázs Richárd
(2008.01.08. 10:33)

Legnézettebb videónk: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +18 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt keleten változóan, nyugaton erősen felhős lesz az ég ott elszórtan kisebb eső, zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag