Buerger-kór: tünetei és kezelése

A több írásmóddal is ismertté vált Buerger-kór a végtagok artériáinak gyulladását, illetve elzáródását jelenti. Általában a dohányos férfiakat érinti, kezelése gyógyszerrel vagy műtéttel történhet.

A Buerger-kór (Burger-kór, Bürger-kór v. Buerger-szindróma; tromboangiitis obliterans) a lábak, illetve a karok kis és közepes méretű artériáinak gyulladása, vérrögösödése majd ennek következményeként elzáródása. A dohányzás szerepe sem feltérképezett a betegség kialakulásában, de valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a dohánytermékekben lévő anyagok a vérerek gyulladását, illetve összehúzódását okozzák.

Buerger-kór tünetei

Gyakran nehéz megállapítani, hogy valaki Buerger-kóros, mert a tünetek nagyban függnek a körülményektől és könnyen össze is lehet keverni ezeket más betegségek tüneteivel. A végtagok csökkent vérellátásának tünetei a hűvösségérzet, az érzéketlenség, bizsergés, égő érzés, a végtagok elszíneződése, illetve a fájdalom. A bőr elvékonyodhat, kifényesedhet, a szőrnövekedés lecsökken. Ezek a tünetek fokozatosan jelennek meg, az ujjbegyekben, illetve a lábujjakban kezdődnek, és onnan haladnak felfelé a karon, illetve a lábon. A lábakban terhelésre (például hosszabb séta után) is megjelenhet a fájdalom, illetve görcs. A betegség előrehaladásával a görcsök fájdalmasabbá válnak, és hosszabb ideig tartanak. Késői szakaszban bőrfekélyek, üszkösödés, vagy a kettő együtt is jelentkezhet, ennek súlyos következménye a végtagamputáció . A betegek kis részénél az artériás gyulladás mellett a vénái is begyulladnak, általában a felszínes visszerekben.

A Buerger-kór főleg a dohányzó férfiak betegsége

Buerger-kór vizsgálata és diagnózisa

Az orvosok általában a panaszok, az anamnézis, az életmód elemzése és a fizikális vizsgálat eredményei alapján gyanakodhatnak Buerger-kórra. A betegek nagy része 20 és 40 év közötti, dohányos férfi. A legtöbb betegben a lábfej vagy a csukló egy vagy több artériájában a pulzus gyenge, nehezen vagy egyáltalán nem tapintható. Az érintett kéz- és lábfej, illetve azok ujjai elhalványulnak, ha a szív fölé emelik őket, és kivörösödnek, ha annak szintje alá rakják. A vérkeringést, illetve a vérnyomást ultrahanggal vizsgálják, ez általában ki tudja mutatni a csökkent véráramlást. Az érfestés módszeres segítségével a szűkületek is kimutathatóak.

Buerger-kór kezelése

A betegnek haladéktalanul abba kell hagynia a dohányzást. Ez nem állítja, vagy gyógyítja meg a betegséget, de a dohányzás folytatásával az érintett állapota folyamatosan tovább romlik, és az amputáció elkerülhetetlenné válik.

Kerülendő minden olyan dolog, mely az ereket szűkíti: a hideg (ezért a lábakat érdemes melegen tartani, bélelt cipőt hordani), bizonyos gyógyszerek (érszűkítők és a véralvadási hajlamot fokozó orvosságok). Óvni kell az érintett végtagot a sérülésektől. A lábra jól illeszkedő, a lábujjak számára széles hellyel rendelkező cipő segít megelőzni a láb sérüléseit is.

A gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban ellentétesek a szakvélemények: egyes szakértők szerint a gyulladásgátlóknak, illetve a vérhigítóknak nincs különösebb szerepe a gyógyulásban, mások szerint viszont javíthatják a beteg életminőségét, csökkentik a fájdalmat. A műtéti megoldások: az amputáció, az esetleges bypass műtétek, illetve a szimpatektómiának nevezett eljárás, melyben idegeket vágnak át, így akadályozva meg az erek összehúzódását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra