Humánmeteo: veszélyes lesz a hét vége

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Csütörtökön az átvonult front mögött immár nem érvényesül fronthatás, a szélre érzékenyek panaszai azonban még napokig nem szűnnek. A megterhelő időszak másokat is megviselhet.

Csütörtökön markáns fronthatás már nem érvényesül, a korábban emiatt kialakultfejfájástehát mérséklődik, de várhatóan nem szűnik meg teljesen. A szélre érzékenyek viszont továbbra is alvásproblémákkal küzdhetnek, a nyugtalan éjszaka másnap aztán a teljesítőképességre is rányomhatja a bélyegét. Éppen ezért próbáljunk lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a hálószobában, illetve vegyünk egy levendulás fürdőt. Napközben a fejfájás ebben az esetben is erős lehet, továbbra is borsmentatea és több folyadék, lehetőleg ásványvíz fogyasztása javasolt. A tartósan fennálló szélterhelés sokak szervezetét kimeríti, így ajánlott folyamatosan szedni a magnézium-készítményeket.

Fejfájás, szédülés és vérnyomás-ingadozás jelentkezhet a hét végén
Fejfájás, szédülés és vérnyomás-ingadozás jelentkezhet a hét végén

Idegi feszültségünket szintén csökkenthetjük levendulával, párologtassunk például levendula-illóolajat a lakásban. Emellett próbáljuk tudatosan kerülni a stresszt, a megterhelő tevékenységeket lehetőleg halasszuk későbbre.

A szívbetegekre és a vérnyomáspanaszokkal küzdőkre nézve is rendkívül megterhelő lesz a hét hátralévő része, sőt, az egészséges szervezetet is extrém igénybevétel éri. Fejfájás, szédülés, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, a tünetek ráadásul több napig állandósulhatnak. Fogyasszunk sok folyadékot, zöldségleveseket, használjunk melegítő fűszereket! Értágító hatásának köszönhetően a fokhagyma rendszeres fogyasztás mellett kiegyensúlyozottabbá teheti a vérnyomást, valamint jó hatással bír a szívműködésre is. Vírus- és baktériumölő hatását a téli járványidőszakban fokozottan ki lehet használni, immunrendszerünket is erősíthetjük vele.


Jó hír, hogy jelentősen tisztul a levegő, az erős légmozgás kisöpri a Kárpát-medencében megülepedett szennyezett levegőt.

A közlekedés továbbra is veszélyes lesz, ha tehát nem muszáj, ne keljünk útra, de mindenképpen számoljunk hosszabb menetidővel. Az erős, viharos széllökések hatására csökken a menetstabilitás, faágak törhetnek le, továbbá ideges, ingerlékeny és figyelmetlen sofőrök is ronthatják a közlekedési feltételeket. Helyenként havas, jeges útszakaszokkal találkozhatunk, tartsunk ezért nagyobb követési távolságot - javasolja a Meteoklinika.

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+18, +26 °C
Minimum:
+14, +20 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a Tiszántúlon a vékonyabb felhőzet mellett némi napsütésre is számíthatunk, másutt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag