A fővárosi rendőrök is segítségünkre lehetnek hirtelen szívleállás esetén

Öt félautomata defibrillátort kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a készülékek a közlekedésrendészeti és a bevetési részlegekhez kerülnek - jelentették be a BRFK, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, valamint a HELP program képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon.

Újraélesztés a Bee Gees ritmusára

Újraélesztés a Bee Gees ritmusára
Azt is bejelentették, hogy megkezdődött a rendőrök szervezett újraélesztés-oktatása, a BRFK és más rendészeti szervek munkatársai közül eddig félszáz embert képeztek ki. Borsos Bálint, az adományozó HELP (Human Emergency Life Point) program marketingigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon hirtelen szívhalálban becslések szerint évente csaknem 20-25 ezer ember veszti életét, azaz minden huszadik percben egy ember hal meg így. A hirtelen keringésleálláskor fellépő vészhelyzetben az első négy perc a kritikus, így létkérdés, hogy a mentő megérkezéséig a bajbajutottak gyorsan, szakszerűen és hatékonyan kapjanak korai sürgősségi életmentést.

Felidézte: több HELP pontot, vagyis az Országos Mentőszolgálatnál hivatalosan regisztrált életmentő állomást alakítottak ki többek között a rendőrség Teve utcai székházában, a Vígszínházban és a Magyar Televízióban.

Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat műveleti és szervezési igazgatója a laikus segítségnyújtás fontosságáról beszélt, mivel nincs a világon olyan hatékonyan működő mentőszolgálat, amely vállalni tudná, hogy négy perc alatt biztosan a helyszínre ér szívleállás esetén.

A leggyakoribb problémát az jelenti, amikor a szív nem ver, hanem remeg, vagyis koordinálatlan elektromos aktivitást mutat, és nincs úgynevezett pumpafunkciója, nem tudja fenntartani a keringést, így az illető külső segítség nélkül meghal. A defibrillátor ebben a helyzetben segít.

Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minél több helyen lennének elérhetők a félautomata defibrillátorok, mert - mint fogalmazott - a statisztikák riasztók. Mint elmondta, több programjuk is irányul a készülékek kihelyezésére, és külön kiemelte, hogy a balatoni strandokon évek óta sikerrel használják is ezeket.

Videó: HáziPatika.com
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag