Tüdőkárosodást okozhatnak a nyomtatók?

Az egyre több háztartási és kereskedelmi áruban - naptejekben, a nyomtatók tintájában és a könnyű sportfelszerelésekben - használt ultrafinom, úgynevezett nanorészecskék belégzése amerikai kutatók szerint a tüdő gyulladását és károsodását okozhatja.

A két leggyakrabban alkalmazott nanoanyagot vizsgáló kutatás eredményei azért jelentősek, mert óriási mennyiséget használnak fel belőlük az iparban, az elektronikában és a gyógyászatban is. A nanoanyagok azt a célt szolgálják, hogy segítségükkel erősebbé és rugalmasabbá tegyék a termékeket.

Már korábbi kutatások is kimutatták a nanoanyagok tüdőkárosító hatását, de a mostani kutatás során fordult elő először, hogy az Egyesült Államok különböző laboratóriumaiban egyszerre hasonló eredmények születtek a kockázatot illetően. Az Environmental Health Perspectives internetes számában publikált tanulmány szerzői azt remélik, hogy eredményeik segítenek majd a nanotechnológia biztonságos fejlesztésére vonatkozó szabályozás megalkotásában.

"Kutatásunk újabb bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy a nanoanyagok gyulladást és károsodást okozhatnak a tüdőben" - nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Kent Pinkerton, a davisi Kalifornia Egyetem Egészségügyi és Környezetvédelmi Központjának igazgatója. "Bár ezeknek az anyagoknak a kis mennyisége még nem okoz sérülést a tüdőben , óvatosnak kell lennünk a nanoanyagok széles körű alkalmazását illetően a különböző kereskedelmi árucikkekben és élelmiszerekben."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!