Stroke a szénsavas üdítőktől?

A legújabb kutatás szerint megnőhet az agyérgörcs kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik naponta egy szénsavas üdítőitalt fogyasztanak.

A cukrozott üdítők napi fogyasztása a japán kutatók szerint 80 százalékkal növelheti az agyi vérrögképződés valószínűségét. Férfiakban azonban alig nőtt a kockázat.Az Oszakai Egyetem eredményei részben alátámasztják azt az idén megjelent amerikai kutatást, amely azt mutatta, hogy a cukrozott és a kalóriaszegény üdítőitalok egyaránt növelik a stroke kockázatát mindkét nem esetében.

Az 1980-as évek közepe óta több mint duplájára ugrott az üdítőitalok fogyasztása. Számos kutatás tárt fel összefüggést a növekvő fogyasztás és az elhízás illetve 2-es típusú diabétesz terjedése között, mely rendellenességek az agyérgörcs kockázati tényezőjének számítanak. A szénsavas üdítőitalok fogyasztása és az agyi vérrögök gyakorisága közti összefüggést azonban kevés kutatás vizsgálta.

Az agyérgörcs a daganatos betegségek és a szívbetegség után a harmadik leggyakoribb haláloknak számít. Az áldozatok 85 százalékát iszkémiás stroke sújtja, mely során vérrög kerül az agyba, elzárva annak vérellátását. A többi esetben haemorrhagiás stroke következik be, amikor az agyban megrepedt ér okozhat halálos vérzést.

Az oszakai kutatók tizennyolc évig vizsgáltak közel 40 ezer negyven és ötvenkilenc év közötti férfit és nőt. A kutatási időszakban az önkéntesek közül közel kétezren szenvedtek agyi érkatasztrófát. A szakértők a stroke-os betegek üdítőivási szokásait vetették össze az egészségesekével. Az szaklapban publikált eredmények azt mutatták, hogy a naponta szénsavas üdítőt fogyasztó nőkben 83 százalékkal magasabb volt az iszkémiás stroke kockázata, mint azokban a nőkben, akik egyáltalán nem isznak üdítőt. Az üdítőital fogyasztása és a vérzéses stroke illetve a szívbetegség között azonban nem találtak összefüggést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett alapvetően napos idő lesz. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!