A felmérésben holland orvosokat kérdeztek meg az eutanáziával, illetve az orvos által segített öngyilkossággal kapcsolatban; az eredményeket a Journal of Medical Ethics című szakmai lapban publikálták, a kutatásról a Medical News Today számolt be .
2002-ben Hollandia volt az első állam, amely törvényileg engedélyezte az eutanáziát, illetve az orvos által segített öngyilkosságot bizonyos speciális körülmények esetén. Hollandiában tehát az orvosoknak nem kell bíróság elé állniuk, hogyha halálos szereket írnak fel vagy adnak be haldokló betegeiknek, amennyiben betartják az erre vonatkozó szabályozást. A törvény meghatározza azoknak az eseteknek a körét, amikor az eutanázia alkalmazható; ezek között van például, hogy a beteg olyan állapotban legyen, amely tartós, elviselhetetlen szenvedést okoz, amelyben nincs is remény a javulásra.
A törvény azt is rögzíti, hogy az eutanáziakérelemnek önkéntesnek és alaposan megfontoltnak kell lennie a beteg részéről. Csakis olyan esetben lehetséges az alkalmazása, amikor semmiféle létező orvosi gyógymód nem áll rendelkezésre a beteg állapotának javításában. A beteg kérelmezheti az eutanáziát vagy az orvos által segített öngyilkosságot, automatikusan joga tehát nincs rá; az orvos pedig – a körülmények mérlegelése után – elfogadhatja vagy elutasíthatja ezt a kérelmet.
A legutóbbi kutatás szerint, amelyet Dr. Eva Elizabeth Bolt, az amszterdami orvosi egyetem munkatársa vezetett, a holland médiában felröppentek olyan hírek, amelyek szerint az orvosok bizonyos esetekben inkább a saját meggyőződéseik és hiteik alapján adják az eutanáziaengedélyeket, mintsem a törvényben meghatározott kritériumok alapján. „Ezeknél a betegeknél mentális problémák, demencia áll fenn, vagy éppen csak belefáradtak az életbe, de nincs egyéb súlyos betegségük. A fő kérdés az, hogy törvényes-e ezekben az esetekben az eutanázia vagy az orvos által segített öngyilkosság, és ha igen, akkor ezzel az orvosok egyet tudnak-e érteni” – magyarázza a problémát a szakértő.
A kutatás szerint az eutanáziakérelmeknek csak egy kis hányada származik mentális betegségben vagy demenciában szenvedőktől; a legtöbb kérelem haldokló rákos betegektől származik. Bolt és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a holland orvosok milyen körülmények között értenek egyet az eutanázia, illetve az asszisztált öngyilkosság engedélyezésével, és hogy milyen esetekben vesznek ebben tevőlegesen részt.
A kutatásban 2696 holland háziorvost, idősellátásban dolgozó orvost, illetve szakorvosokat kérdeztek meg arról, hogy segítettek-e már halálba betegeket, és ha igen, milyen körülmények között (rák, más súlyos fizikai betegség, mentális probléma, súlyos demencia, életuntság – fizikai betegséggel együtt vagy anélkül). Azoktól az orvosoktól, akik még nem végeztek eutanáziát, azt is megkérdezték, milyen körülmények esetén lennének hajlandóak halálba segíteni a beteget.
A kérdőívet végül 1456 orvos töltötte ki és küldte vissza a kutatóknak. Közülük 86 százalék gondolja úgy, hogy halálba segítené a beteget, 60 százalékuk pedig már meg is tette ezt. Utóbbiaknak pedig a fele a megkérdezést megelőző egy évben is végzett eutanáziát. A megkérdezettek közül négyből három orvos kapott már egy vagy több betegtől eutanáziakérelmet. A háziorvosok körében ez az arány tízből kilenc.
Az eutanáziáról
Az eutanázia görög eredetű szó, ’jó halál’-t jelent. Két típusát szokás megkülönböztetni, a passzív és az aktív eutanáziát. A passzív eutanáziában az orvos elmulasztja az életmentő beavatkozásokat, azaz hagyja meghalni a beteget. Az aktív eutanázia esetében olyan szert ad be a betegnek, amely a beteg halálát okozza. Az eutanázia formái sok államban illegálisak; így például Magyarországon is. Hazánkban az életmentő beavatkozásokról való lemondás jogát biztosítja a törvény a betegek számára. Az eutanázia engedélyezésének kérdését világszerte hatalmas vita övezi. Azokban az államokban pedig, ahol valamilyen formában legális, azon vitatkoznak, hogy milyen körülmények között kérelmezhető, végezhető el az eutanázia.
Az eredmények azt mutatták, hogy az orvosok hozzáállása az eutanáziakérelemhez elsősorban a beteg állapotán múlik. A megkérdezettek 85 százaléka végezné el az eutanáziát abban az esetben, ha a beteg rákos, vagy más fizikai betegsége van, amely nem gyógyítható. De a megkérdezettek 34 százaléka alkalmazná az eutanáziát abban az esetben is, ha a beteg mentális betegségben szenved. Tízből négy orvos menne bele az eutanázia alkalmazásába akkor, ha a beteg a demencia korai stádiumában kérelmezi azt. Ha azonban a beteg már előrehaladott demens állapotban van, akkor csak minden harmadik orvos fontolná meg az eutanázia lehetőségét.
Négyből három orvos egyezne bele az eutanáziába abban az esetben, ha a súlyos fizikai betegségben szenvedő páciens már nem akar tovább élni, mert belefáradt a betegségébe. Ugyanakkor csak ötből egy gondolkodna az eutanázián, ha az életunt betegnek nem lenne fizikai betegsége.
A megkérdezettek fele segített már halálba rákos beteget, harmaduk pedig súlyos fizikai betegségben szenvedőn végzett már eutanáziát. Az orvosoknak csupán 7 százaléka végzett olyan esetben eutanáziát, amikor nem volt a betegnek rákja vagy más fizikai betegsége.
A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az orvosok elősorban azt vizsgálják az eutanáziakérelmek esetén a beteg mennyire szenved az aktuális állapotában. Míg azonban a fizikai szenvedés egyértelműen az eutanázia elvégzése mellett szól, a mentális szenvedés esetében az orvosok véleménye megoszlik.
