Hatékony lehet a párna alá tett tanulnivaló?

Kövessen minket!

Nem is jártak olyan messze az igazságtól azok a nebulók, akik éjszaka a párnájuk alá rakott könyvtől remélték, hogy álmukban képesek lesznek megtanulni a leckét.

Persze a valóságban azért kicsit másképp történnek a dolgok, hiszen a tanulás, a tananyag megismerése nem maradhat ki a folyamatból, azonban egy új kutatás eredményei szerint a hatékony tanulás elengedhetetlen eleme az alvás. Az angliai University of York pszichológus kutatói olyan kísérleteket végeztek, amelyekben a résztvevők emlékezőképességét mérték fel. A résztvevőknek új szavakat kellett megtanulniuk, majd a megtanultakat fel kellett idézniük egy későbbi napszakban úgy, hogy közben nem aludhattak - illetve a kontroll csoportban ugyanezt a feladatot egy alvási ciklus közbeiktatásával hajtották végre.
A kísérletek alatt a résztvevők agyát vizsgálva az derült ki, hogy az alvás, pontosabban a mély alvás állapota elősegíti az új emlékek, a memória erősítését.

Ezenfelül kiderült az is, hogy az ún. alvási orsó (egy speciális agytevékenység, amely alvás közben rövid ideig az agytevékenység megemelkedésével jár, ilyenkor a két memóriaterület, a hippocampus és a neokortex között történik adatátvitel) is szerepet játszott az új szavakra való emlékezés képességében. Minél több alvási orsó jelenség zajlott az adott résztvevő agyában alvás közben, annál jobban emlékezett az új szavakra: vagyis, annál jobb tanuló volt.

A kutatásról készült részletes tanulmány a Journal of Neuroscience szaklapban jelent meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban hétfon délelőtt keleten több órára kisüt a nap, nyugaton megnövekszik a felhőzet és kisebb havazás lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag