Elektronikus recept: lehet olcsóbb a gyógyszer?

Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb gyógyszereket előnyben részesítő elektronikus receptíró rendszerekkel, írják Dr. Michael A. Fischer és munkatársai az Archives of Internal Medicine decemberi számában.

A Harvard Egyetem orvosi karának adjunktusa, Dr. Fischer szerint a mai orvosoknak jelentős kihívást jelent a számtalan gyógyszer közül való választás. A vizsgálatukban résztvevő egészségbiztosító cégek úgy oldották meg a problémát, hogy zölddel jelölték meg az előnyben részesítendő gyógyszereket, és pirossal a mellőzendőket. A csaknem 1200 massachusettsi orvos által több mint másfél millió betegnek felírt 17,4 millió recept alapján készített vizsgálat szerint 3,3 százalékkal nőtt a legolcsóbb gyógyszerek felírásának aránya az elektronikus receptíró rendszer használatának köszönhetően. A középső kategóriába tartozó gyógyszerek felírása 1,9 százalékkal, a legdrágábbaké 1,5 százalékkal esett vissza. Az eredmény: havonta betegenként körülbelül 70 cent megtakarítás, ami ugyan egyénenként nem sokat jelent, de százezer emberre egy év alatt már 845,000 dollárt tesz ki.
Ez a megtakarítás, ha az elektronikus receptfelíró programhoz hozzáférő orvosok mindössze 20 százaléka él a lehetőséggel. Ha még több orvos számára lenne elérhető a program, és többen is kezdenék el alkalmazni, akár 3,91 millió dollárt is el lehetne érni százezer betegenként, áll a beszámolóban. Az USA kormánya próbálja minél szélesebb körben terjeszteni a módszert. A Medicare 2 százalékost bónuszt ajánl 2009-re és 2010-re a programot használó orvosoknak. 2011-re és 2012-re a bónusz 1 százalék, 2013-ra fél százalék lesz. Több elektronikus receptíró program is létezi, ám az orvosok egy része idegenkedik a használatuktól. Egy ilyen rendszer beállítása 3000 dollárba kerül, a fenntartási költség 80-400 dollár havonta. Eddig az amerikai orvosok 17 százalékánál működik elektronikus adattároló rendszer. A vizsgálathoz használt programot két nagy biztosítótársaság biztosította. Az orvosok ingyenesen kaptak vezeték nélküli eszközt, valamint hozzáférést a gyógyszereket színkóddal ellátó honlaphoz. Nem kényszerítik az orvost semmire, a színkód önmagában segített csökkenteni a költségeket, magyarázta Fischer, aki belgyógyászként is dolgozik a bostoni Brigham és Női Kórházban.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban hétfon délelőtt keleten több órára kisüt a nap, nyugaton megnövekszik a felhőzet és kisebb havazás lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag