Az éjszakai lábproblémák szívbetegségre utalnak

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A nyugtalan láb szindróma éjszakai lábrángásai valószínűleg többek puszta kellemetlenségnél. A legújabb kutatások szerint egyes emberekben hirtelen szívpanaszokat jelezhet előre.

A Mayo Klinika orvosai szerint az alvás során jelentkező gyakori lábrángástól szenvedő emberek esetében nagyobb a bal kamra hipertrófia valószínűsége, ami hajlamosabbá teszi őket a szívpanaszokra, a stroke-ra és a halálra.

"Nem állítjuk, hogy ok-okozati összefüggés áll fenn, csak azt, hogy a nyugtalan láb szindróma a szívbetegségek előjele lehet, amit az orvosoknak és a betegeknek is érdemes figyelembe venniük" - nyilatkozta Dr. Arshad Jahangir, az Arizonai Mayo Klinika szívspecialistája. A tanulmány eredményeit az Amerikai Kardiológus Kollégium New Orleans-i konferenciáján publikálták.
A nyugtalan láb szindróma valószínűleg több millió embert érint, bár a pontos számmal kapcsolatban nem értenek egyet a szakértők. Néhány orvos pedig úgy véli, hogy az állapot súlyosságát eltúlozták, valószínűleg azért, hogy eladhassák a különféle kezeléseket. A szindróma azonban nagyobb tudományos elismertségben részesült néhány évvel ezelőtt, amikor több gént is kapcsolatba hoztak vele. Ráadásul az orvosok régóta tudják, hogy más alvászavarok, mint például az alvási apnoé is, megnövelik a szívpanaszok kockázatát.

Az új kutatás szerint ugyanez vonatkozhat a szindrómára is. A kutatók első alkalommal vizsgálták a tünetegyüttes az egészségre gyakorolt tényleges hatásait 584 a rendellenességben szenvedő résztvevő segítségével. Az orvosok két csoportba osztották az alanyokat: 45 százalékuk abba a csoportba tartozott, akiknek lába óránként legalább 35 alkalommal rángott, illetve a maradék 55 százalék, akiknek a lába ennél ritkábban mozdult meg. A gyakrabban rángók esetében nagyobb volt a bal kamra hipertrófia valószínűsége, mint a ritkábban rángókban.

Miután három évvel később újra megvizsgálták őket, kiderült, hogy a súlyos bal kamra hipertrófiában szenvedő alanyok több mint kétszer nagyobb valószínűséggel szenvedtek szívpanaszokban, illetve haltak meg. Jahangir elmondta, a nyugtalan láb szindrómában szenvedőknek nem kell pánikba esniük, de érdemes beszélniük kezelőorvosukkal a szívpanasz kimutatására szolgáló szűrővizsgálatok szükségességéről.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd is fokozatosan ritkul, de közben északnyugat felől megnövekszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag