Antibiotikummal megelőzhető a gyomorrák?

Az időben megkezdett antibiotikumkezelés megelőzheti a gyomorrák kialakulását, állítják a Massachusettsi Technológiai Egyetem kutatói a Cancer Research májusi számában publikált tudományos közleményükben.

Kijelentésüket a kutatók genetikailag módosított egerekkel végzett vizsgálatokra alapozzák. Dr. James G. Fox professzor vezetésével a kutatócsoport olyan egereket tanulmányozott, melyekben nagy mennyiségű gasztrin termelődött. A gasztrin egy olyan hormon, mely részt vesz a gyomorsavtermelés szabályozásában. Kiderült, hogy az INS-GAS néven ismert génmódosított egerek idővel leálltak a gyomorsavtermeléssel.

A kevés gyomorsav már önmagában is a rák kockázati tényezőjének számít, ám egy másik fontos rizikófaktor befolyásolásán keresztül is hat. A gyomorsav ugyanis védi a gyomrot a baktériumok - így az első számú ellenség, a Helicobacter pylori - ellen is. A Helicbacter pyloriról már kiderült, hogy a gyomorfekély és a gyomorrák kialakulásában rendkívül fontos szerepet játszik. (Az Egészségügyi Világszervezet nemrégiben első számú karcinogénné nyilvánította a kórokozót.) A vizsgált egerekben 20 hónapos korukra spontán invazív (azaz a szövetek mélyébe terjedő) gyomorrák alakult ki. A kutatók megállapították, hogy ezekben az egerekben a H. pylori fertőzés és a gyomorrák progressziója felgyorsult.

Ha azonban még 8 héttel a fertőzést követően megkezdték a H. pylori ellenes antibiotikum kezelést, a rák kockázata azonos lett a nem fertőzött egerekével. A 12, illetve 22 hónapos korban elkezdett terápia már nem fordította vissza teljes mértékben a károsodást, így a gyulladást és a rákmegelőző elváltozások kialakulását.

A gyomorrák az embereknél is hasonló módon alakul ki. Világszerte az emberek fele H. pylori fertőzött, és körülbelül három százalékuk fogékony a gyomorrák kialakuására. A fertőzés először gyomorgyulladást okoz, és csak évtizedek múltán alakul ki először a rákelőző állapot, majd maga a rák. A kezelőorvosok számára nehéz eldönteni, hogy mely betegeket kellene szűrni a H. pylori fertőzésre, és kiket kellene kezelni a drága antibiotikumokkal. A kezelés azonban életeket menthet, és ez nem elhanyagolható szempont, mikor a gyomorrák második helyen áll a rákos halálozás ranglistáján.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!