Aranyanyu: bemutatjuk a jelölteket!

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

Lezárult a 2014-es Richter Aranyanyu Díj ajánlási szakasza, amelyben orvosnőket, pedagógusokat, egészségügyi szakdolgozókat lehetett jelölni. Ismerkedjen meg a jelöltekkel!

Pedagógusok

  • Egerszegi Sándorné, Ilona
    Végzettsége szerint pedagógus, hittanár, szociálpedagógus. A Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthonban élő száznyolcvan lakó számára azonban sokkal több ő, mint fejlesztőpedagógus: az enyhe és közepes fogyatékkal élőkkel családtagként tekintenek egymásra.
    Nagy szeretettel, odaadással fordul a gondozottak felé, szavak nélkül is megérti rezdüléseiket, vágyaikat, érzéseiket. Azt vallja, hogy nem irányítani kell őket, hanem kézen fogva együtt menni velük az úton. A saját szabadidejét is feláldozva felkészíti őket sportversenyekre, és a háttérben szorít azoknak, akiknek nincs más, aki drukkoljon. Magyarországon úttörő módon ő hozta létre a Gaudete jelnyelvi kórust, melynek mai napig a vezetője. A siketnémákat megtanította a szemükkel "hallani" és kézjelekkel énekelni. Az intézet lakóinak Ica néni a pótanyukája, követik őt, mint egy tyúkanyót, rendkívül hálásak, és viszonozzák a szeretetét. Ez ad neki újra és újra energiát, kedvet, kitartást a velük való foglalkozáshoz. Jelölője szerint, aki egyben főnöke is, Egerszegi Sándorné egy jelenség az intézményben, kedvessége beragyogja kollegái és a gondozottak mindennapjait.


  • Hutvágnerné Róth Éva
    Éva Dunaújvárosban gimnáziumi magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanár. Kapcsolata diákjaival, volt diákjaival őszinteségen és bizalmon alapul.
    A tanítás sokkal többet jelent számára, mint a tananyag átadása, mély, emberi kapcsolat fűzi növendékeihez. A tanórák után a színjátszás eszközeivel segíti tanítványait, hogy megtalálják önmagukat és helyüket a világban. Aki híján van az önbizalomnak, azokat drámajátékkal próbálja kicsalogatni a csigaházból, aki pedig tehetségesnek bizonyul, azokat igyekszik lehetőséghez juttatni, hogy kipróbálhassák magukat. Megtörtént, hogy egy színielőadást csak azért rendezett meg a tanárnő, hogy két diák átélhesse a színpadi lét varázsát. Éva jelölője - Réka - nehéz kamaszkorának útvesztőjében anyapótlékként tekintett tanárnőjére, aki támogatta őt útkeresésében, és végül ő maga is pedagógusi pályára lépett. A volt diákok közül sokan mai napig kapcsolatban állnak egymással, ők hozták létre a "Köszönjük!" csoportot, amelynek több korosztályhoz tartozó tagjai hálával gondolnak egykori pedagógusukra.


  • Dr. Molnár Mihályné Kishonti Ilona
    Ilona kezdetben óvónőként, majd 23 évig gyógypedagógusként dolgozott. Öt évig vezetett átmeneti otthont Orosházán. 2006 óta a tatabányai Szent Borbála Kórház szociális munkása. Kollégái szerint az ő empatikus, mindenkihez odaforduló, nyitott személyisége meghatározza a közös munkát az osztályokon.
    Tevékenysége egyfajta hidat képez a kórház és a külső intézmények között. Az motiválja, hogy minden hozzáforduló, nehéz helyzetben levő betegnek megnyugtató megoldást találjon problémájára. Munkája mellett helyi vezetője a kórházi önkéntességi mozgalomnak. Önkéntesei többnyire olyan fiatalokból állnak, akik szeretnék kipróbálni magukat, illetve választ keresnek arra, jó irányba indultak-e el a pályaválasztás során, valamint olyan idősebb, munkahelyen már nem aktív emberekből, akiket még hajt a tettvágy, hogy valahol segíthessenek. A beteg gyerekek, de a felnőttek is örömmel veszik a segíteni vágyók közeledését, mesét olvasnak, játszanak, sétálnak együtt, hogy gyorsabban teljen az idő a gyógyulásig. Ilona egyfajta motorként tréningeket, foglalkozásokat tart az önkénteseknek, hogy még hatékonyabb legyen a közös munka és még mélyebb a kapcsolatuk egymással.


  • Szabó Károlyné Ildikó
    Ildikó lakásotthont vezet Budapesten, ahol átmenetileg vagy teljes mértékben szüleik nélkül nevelkedő, többnyire bántalmazott, vagy elhanyagolt gyerekeket nevel.
    Jelenleg tízen növekednek a szárnyai alatt, kilenctől huszonéves korig. Szűkös anyagi lehetőségeik ellenére Ildikó nyaralást szervez, pingpongasztalt vásárol, próbál igazi otthont teremteni a minta nélkül, vagy negatív mintával ideérkezőknek, akik közül legtöbben életük végéig viselik a fizikai, lelki bántalmazások nyomait. Az otthonvezető célja, hogy a fiatalok olyan felnőttekké váljanak, akiknek értékrendje megfelel a társadalom elvárásainak, be tudnak illeszkedni, megtalálják hivatásukat. Bízik benne, hogy segítségével családot alapíthatnak, amelyről gondoskodni is tudnak anyagilag, érzelmileg egy új élet reményében. Jelölője, Gábor ezt tartja a legfontosabbnak: "Az én "anyukám" megértette velem az élet rejtelmeit, én meg tág szemekkel néztem és hallgattam, mint egy mesét. Tudom, nem fogja elengedni a kezemet akkor sem, amikor elhagyom a lakásotthont és a saját lábamra állok majd."

Egészségügyi dolgozók

  • Beck Monika
    Gyermekkorában átesett egy szívműtéten, fiatalon szívritmus szabályozó készüléket kapott. Betegségét hosszú éveken át titkolta, szégyellte. Néhány éve felkérték, tartson előadásokat saját életének, tapasztalatainak bemutatásával az egészségügyben dolgozóknak és sorstársainak.
    Ezzel új korszak kezdődött az életében. Felvállalta önmagát, és saját történetével kezdett segíteni másoknak. A futásban találta meg azt a kikapcsolódási formát, amelyben örömét leli, és ahol újabb és újabb célokat tűzhet ki. Küzdelmeit és sikereit megosztotta a futótársadalommal, egyre többen követték, támogatták és biztatták. Egy éve megvalósította egyik nagy álmát, rajthoz állt, és két részletben teljesítette a bűvös huszonegy kilométert, a félmaratont. Pár nap múlva különleges meglepetés érte: a Szív Futónagykövet Magyarország cím tulajdonosa lett, mely magában foglalja számára a másság elfogadását, a futók tiszteletét és az emberi megbecsülést. Nagyköveti tevékenysége kapcsán létrehozott egy olyan futóközösséget, amelynek tagjai nagyrészt betegséggel élő emberek, akik gyógyulni szeretnének . Ők a Szív Bajnokai. Monika szeretné bebizonyítani, hogy nincs lehetetlen, van kiút, csak akarni kell. Fontosnak tartja a hitelességet, folyamatosan egyeztet orvosaival, tanácsaikat megosztja a futókkal. Betegsége megmutatta számára az utat: munkahelye az Országos Mentőszolgálat, diplomamunkáját a hazai betegkommunikáció helyzetéről írta. Hivatásának érzi a segítségnyújtást, akár betegről, akár futótársról van szó. Mindig mosolyog, és azt vallja: "van élet a szívbetegség után is"!

  • Oláh Éva
    Éva Kistarcsán a Flór Ferenc Kórház neurológia osztályának nővére.
    Fiatalon elveszített édesanyja emlékének tiszteletére fogadta meg, hogy elvégzi az iskolát, azóta folyamatosan képezi magát, jelenleg érettségizni készül. A tanulással példát szeretne mutatni hat gyerekének és tizenhét unokájának arra, hogy kitartással elérhetik céljaikat. Származása miatt mindig, mindenhol hátránnyal indult és többszörösen kellett bizonyítania, hogy elfogadják. Jelenlegi munkahelyén a munkatársak és a betegek egyaránt szeretik. A kórházba rendszeresen visszatérő egyik páciense azért jelölte őt a díjra, mert úgy érzi, az ő odaadó munkája, személyes kisugárzása, végtelen türelme és támogatása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kórházban töltött nehéz napok elviselhetőbbek legyenek. Éva, akire a betegek földre szállt angyalként tekintenek, mosolyogva köti be az infúziót, mozgatja a nála sokkal nehezebb pácienseket és a lelkileg megterhelő helyzeteket is végtelen türelemmel viseli. Egyetlen vágya, ami egész életét áthatja, megvalósult: segíthet másoknak.


  • Schuster Barbara
    Barbara saját gerincműtéte után határozta el, hogy gerincferdüléses betegek támogatásával szeretne foglalkozni. Ma már a Vertebra Alapítvány koordinátoraként több száz fős közösség életét szervezi: rendezvények, táborok teljes lebonyolítása, kapcsolattartás orvosokkal, fűzőkészítőkkel, önkéntesekkel és betegekkel, az adminisztráció, pályázatírás tartoznak többek között feladatai közé.
    A leginkább lányokat érintő, jellemzően serdülő- és kamaszkorban jelentkező betegség, az ebben hatékony segítséget nyújtó korzett viselése csak kis mértékben fizikai megpróbáltatás. Az amúgy is sérülékeny kamaszkorban főként lelki teher napi huszonhárom órában viselni a műanyag fűzőt. Egy egész életre kiható kockázatos gerincműtétet vállalni pedig szintén óriási feladatot, nagy lelki megterhelést jelenthet az érintett pácienseknek. Barbara a csapat összekovácsolásával, saját példamutatásával azt tanítja, hogyan támogassák egymást az ugyanazzal a problémával küzdő gyerekek és felnőttek. Pozitív gondolkodása átragad a közösségre, akik csak a Facebookon több mint ezren vannak. Jelölője, egy fűzőt viselő kislány édesanyja, a Barbara által szervezett táborból egy teljesen kicserélődött gyereket kapott vissza, aki azóta életvidám, és a korzettet is bátran vállalja a világ előtt. Barbara szerint a gyógyulás mellett a legfontosabb cél, hogy a betegséggel élők megtanulják elfogadni és teljesnek látni önmagukat, felismerjék, hogy a gerincferdülés és annak kezelésére alkalmazott fűzőviselés, vagy a műtét nem feltétlen elvesz tőlük, hanem - ellenkezőleg - akár életük legnagyobb önismereti kalandjához és személyiségük gazdagodásához vezethet.


  • Zádor Attiláné
    Éva a debreceni Kenézy Gyula Kórház Tüdőgondozó Intézetében asztmanővér, calmette védőnő. Lelkiismeretesen végzett munkája mellett mindig nyitott szemmel jár, hogyan segíthetne, mivel tehetné jobbá mások életét.
    Gyerekei iskolájában tizenegy éve végez aktív önkéntes munkát. A felsőbb osztályokban évről évre életmentő elsősegély tanfolyamot szervez, feladatának érzi, hogy munkája által egyre többen tudjanak cselekedni, ha valakit újra kell éleszteni. Amikor megtudta, hogy az iskolába járó Csire Zsuzsi szívbetegsége miatt műtéten esett át, jótékonysági bált és árverést szervezett, hogy a befolyt összeggel támogassa a kislányt és az őt egyedül nevelő édesanyját. A család nehéz helyzetének híre Éva elszántságának köszönhetően bejárta a világhálót, rengetegen mozdultak meg, hogy élelmiszerrel, gyógyszerekkel, egyéb adományokkal kövessék a jó példát, ő pedig még azt is elérte, hogy a család életében először nyaralni is elmehessen. Éva a mindennapokat kitöltő önkéntes munkát mindig csendben, alázattal és észrevétlenül végzi, lánya azért jelölte a díjra, mert szeretné megmutatni a világnak, milyen nagyszerű ember az anyukája.

Orvosnők

  • Dr. Csoma Zsanett
    A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikájának gyermekbőrgyógyásza a gyógyítás mellett sok egyéb tevékenységet végez: orvostanhallgatókat és gyógyszerészhallgatókat tanít, bőrgyógyászat gyakorlatot vezet, és aktívan részt vesz az egyetem tudományos kutatásaiban is.
    A gyermekbőrgyógyászat iránti elköteleződésében a gyerekek szeretete pont annyira szerepet játszott, mint a területben rejlő izgalmas kutatási lehetőségek. Harmadik gyermeke, Zsigmond koraszülött babaként látta meg a napvilágot, ez a személyes érintettség motiválta abban, hogy bőrgyógyászként bekapcsolódjon az újszülöttek ellátásába. Később a Korábban Érkeztem Alapítvány munkájához is csatlakozott, melynek ma már kuratóriumi elnöke. Az alapítvány egyik legfontosabb tevékenysége, hogy lelki támogatást nyújtson azoknak a családoknak, akiknek kisbabája a vártnál korábban, vagy betegen érkezik. A koraszülött ellátásban nyert tapasztalatokat a kutatások területére is vitte magával Zsanett. A koraszülöttek bőrápolása világviszonylatban is új kutatási területnek számít, a Perinatológiai Társaság felkérésére Zsanett és csapata készítik el a koraszülöttek bőrápolási és sebkezelési protokollját.


  • Dr. H. Nagy Katalin
    A Békés megyei cukorbeteg gyermekeket nevelő szülők Kati doktor nénire és csapatára, a Hétpettyes Angyalokra egyszerűen csak anyukájukként tekintenek.
    Angyalaiknak ajánlva szeretetkönyv is készült, melyben szülők és gyermekek írják le diabéteszes történeteiket. Katalin a gyógyításon belül nem könnyű feladatot vállalt magára. Vele találkoznak elsőként azok a szülők, akik látszólag a semmiből egyik pillanatról a másikra az intenzív osztályon találják magukat gyermekükkel. A diagnózis - 1-es típusú diabétesz - hallatán a kezdeti sokk után muszáj belevágni a nagy kalandba, ami egy szembesüléssel kezdődik: többé semmi nem lesz úgy, mint azelőtt. Ettől a felismeréstől kezdve egy örök láthatatlan köldökzsinór köti össze a családokat Katalinnal. Mire az intenzív osztályról több hét után hazaindulnak, a Hétpettyes Angyaloknak és a csapattal együttműködő szülői hálózatnak köszönhetően a döbbenetből ébredező szülők már szakszerűen mérik napi több alkalommal a vércukrot, bátran adják be az inzulint, megtanulják a szénhidrátszámítást, és elkezdenek berendezkedni új életükre. Az első évben mindenki tudja, estefelé hol van Kati doktor néni: kongresszuson, vacsorafőzés közben és ügyeletben egyaránt érkezik az esti négy-öt telefon: jelentés a mérésekről, segítségkérés, leginkább pedig a vágy néhány megnyugtató, pánikot elűző jó szóra. Bármilyen élethelyzet adódik, Kati doktor néni ott áll a család mellett, támogatja őket nappal és őrzi az álmukat éjjel.


  • Dr. Mailáth Mónika
    Mónika pszichiáter, gyerekpszichiáter, onkopszichiáter. Debrecenben dolgozik, főként rákbetegséggel küzdőknek segít feldolgozni traumájukat és megtalálni teljességüket a betegség ellenére is.
    Karizmatikus személyisége, pozitív kisugárzása páciensei szerint önmagában is gyógyítóan hat. Aktív résztvevője a Holnapom Alapítvány munkájának, melynek keretein belül nagy tapasztalattal rendelkező szakember gárdával segítik a daganat prevenciót és a daganatos betegek gyógyulását a diagnózistól a rehabilitációig. A hozzá forduló páciensek orvosok által kontrollált és támogatott kiegészítő terápiákon és foglalkozásokon vehetnek részt, tapasztalatokat cserélhetnek, információkhoz juthatnak. Mónika fontosnak tartja az otthoni napi rutinba beépíthető, lelki gyógyulást támogató technikákat, ezeket egyéni és csoportos pszichoterápiás alkalmakon sajátíthatják el a rászorulók. Művészetterápia, jóga, közös főzések, kirándulások színesítik az alapítvány programját. Mónikát egy férfi páciense jelölte, aki egyetemi oktatóként szeretné ország-világ előtt arcát vállalva elmondani, mennyire fontos szembenéznünk lelki problémáinkkal, felvállalni azokat és segítséget kérni. Csaba mély depressziójából Mónika segítségével kilábalva úgy érzi, a rendkívüli doktornő nélkül nem sikerült volna ilyen elszántnak és kitartónak lennie az önismeret rögös útján.


  • Dr. Mangó Gabriella
    Gabriella egy hús-vér energiabomba. Háziorvosként és természetgyógyászként dolgozik Tarnaörsön és Gyöngyösön. Meggyőződése, hogy az embert, mint egészet kell gyógyítani, nem részeire tagoltan, nem egyes szerveire koncentráltan, hanem teljes mivoltában.
    Hiszi, hogy amikor a hagyományos orvoslás már nem elég, a természetgyógyászat pedig még nem elég, akkor a kettőt ötvözve, összehangoltan kell elérni az egyetlen végcélt: a beteg gyógyulását. Természetgyógyászati rendelőjébe nem csupán az ország különböző szegleteiből, hanem a határokon túlról is érkeznek. Mindenkivel megtalálja a hangot, hangulatos várótermében a várakozó betegek teát szürcsölve "klubfoglalkozást" tartanak, és elmondásuk szerint Gabinál repül az idő, mindegy, mennyit kell várni. Úgy látja, holisztikus szemlélete, széles látóköre sok helyzetben a siker záloga: volt már olyan, hogy egy vállfájásból jutott el a leukémiához, és ez a felismerés megmentette a betege életét. Hét gyereket nevel, négyen már nagyobbak és elszakadtak a szülő háztól, így már "csak" a három kicsit koordinálja: a háziorvosi és természetgyógyászati rendelések mellett mindig szakít időt arra, hogy ő vihesse őket edzésre. Kikapcsolódásképpen verseket ír, a betegek rendszeresen olvassák verseskötetét, írásával az önszeretetről bekerült az idei Terézanyu pályázat legjobbjai közé. Környezete számára ő maga a teljesség példaképe.
Aktuális
Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Biohasonló gyógyszerekBiológiai terápia

Biohasonló gyógyszerekMennyire hasonló a biohasonló?

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Új rákellenes gyógyszerekonkológia

Új rákellenes gyógyszerekAz EU országai közül Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag