Kiderítettük, fontos-e még a házasság

Az esküvő minden ember életében meghatározó esemény. Talán éppen ezért igyekszik a köztudat töretlenül megőrizni a házasság nimbuszát. Valóban sikerül? Azért, hogy a válaszhoz kicsit közelebb kerüljünk, Gyetvai Viktória párkapcsolati szakértő és dr. Sass Rita ügyvéd segítségét kértük.

Itthon már egy ideje változnak a házasodási trendek. Az elmúlt 25 évben mintegy 8 évvel nőtt az első házasságukat megkötők átlagéletkora. A férfiak átlagosan valamivel 24 éves koruk felett, a nők 22 esztendősen kötötték össze életüket párjukkal ily módon 1990-ben, mára viszont ezek a mutatók elérték a 32 és a 30 évet.

Egy amerikai kutatás szerint minél korábban házasodnak össze a párok, annál kisebb a válás kockázata.

A házasságkötések száma ezzel egyidejűleg jelentősen lecsökkent, még úgy is, hogy az utóbbi években tapasztalható e téren némi fordulat. A mélypontot a 2010-es év jelentette, akkor 35.520 alkalommal mondták ki hazánkban a boldogító igent. Ez a szám 2014-re viszont elérte a 38.780-at, tavaly pedig az ezredforduló óta nem látott magasságokba emelkedve a 46.137-et. Szépülnek tehát az adatok, ugyanakkor a rendszerváltást övező években még rendre 60 ezernél több pár húzta fel a gyűrűt.

Vita tárgyát képezheti persze, hogy a változások iránya mennyiben pozitív vagy negatív, és hogy a házasság mennyire elengedhetetlen része egy párkapcsolatnak ma. Ehhez azonban érdemes megvizsgálni, mit is jelent egyáltalán ez az intézmény.

Az elköteleződésről feketén-fehéren

Talán kevésbé közismert dolog, de egy pár anélkül is egymáshoz tartozhat jogi értelemben véve, hogy erről bármilyen hivatalos szerv előtt célzott bejelentést tenne. Élettársi kapcsolatról lehet ugyanis beszélni, ha két ember közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben él egymással, valamint egyikük sem tagja más kapcsolatnak. A gazdasági közösség itt nagyjából azt jelenti, hogy a pár tagjai mindennapi költségeiket és a nagyobb értékű beruházásokat egyaránt közös pénztárcából fizetik ki. Az egyenes ági rokonság vagy testvéri viszony a felek között természetesen kizáró ok.

A házasság persze egy jelentősebb elköteleződés, ennek megfelelően több területen előnyt is élveznek a házastársak az élettársi kapcsolatban lévőknél.

Példaként említhető a fiatalok otthonteremtési támogatása, amelyet házastársak bármikor megigényelhetnek, élettársak esetében viszont a legalább egy éve közös háztartásban élés elengedhetetlen kritérium. A témánál maradva, előbbiek számára a családi otthonteremtési kedvezmény is tartogat pozitív különbségeket.

A csok-ot gyermekvállalásra tekintettel kizárólag fiatal házaspár igényelheti meg, élettársak önmagában a gyermekvállalással a támogatásra még nem válnak jogosulttá. Eltérések mutatkoznak a támogatás összegét megalapozó gyermekszám meghatározásában is, ami az élettársak esetében kedvezőtlenebb helyzetet eredményezhet - akár milliós nagyságrendben.

Ugyancsak jelentős pénzügyi előnyt jelent, hogy a házastársak egymás közötti ajándékozása és visszterhes vagyonátruházása illetékmentes, míg az élettársak minden esetben kötelesek megfizetni a jogszabályban meghatározott illetékeket. Az adózás terén pedig jelentős megtakarítást jelent az első házasok kedvezménye, amellyel a házastársak együttesen - jogosultsági hónaponként - 33.335 forinttal csökkenthetik fizetendő adójukat.

Házasság révén a pár tagjai egymás törvényes örököseivé is válnak, valamint gyermek születése esetén automatikusan a férj tekintendő az apának. Ugyanehhez az élettársaknál néminemű papírmunka szükséges (apai elismerő nyilatkozat), az viszont már tényleg kizárólag a házasok privilégiuma ebben az összevetésben, hogy a házasságkötés által a 18. életévét be nem töltött személy is nagykorúvá válhat.

Az utóbbi években egyre többen mondják ki hazánkban a boldogító igent
Az utóbbi években egyre többen mondják ki hazánkban a boldogító igent

A felsorolás természetesen nem a teljesség igényével készült, de arra így is képes rámutatni, mennyire kedvező helyzetet teremthet bizonyos esetekben a párok számára, ha kimondják a boldogító igent. Dr. Sass Rita véleménye szerint is éppen ezek az előnyök adják az alapját annak, hogy napjainkban folyamatosan nő a házasságkötések száma.

A pro mellett a kontra is arányos

A döntés ezzel együtt komoly felelősséggel jár, hiszen amennyiben balul sülnek el a dolgok, és válásra kerül a sor, a házasság köteléke egyszeriben nehezítő tényezővé válhat a búcsúzás során.

Az egybekeléssel ugyanis vagyonközösség jön létre, amibe beleolvad a házasságot megelőző életközösség is. Innentől pedig néhány kivételtől eltekintve szinte minden a közös vagyonba kerül a munkabértől kezdve egy lottónyereményen át egészen az egyik fél kiadott lakásának bérleti díjáig. Bizonyos elemek ugyan különvagyonnak számítanak, a közös kalap megosztásához viszont házassági vagy vagyonközösséget megszüntető szerződésre van szükség.

Ezen megegyezés hiányában bármelyik fél kérheti, hogy a közös vagyont a bíróság ossza ketté, amihez vagyonmérleg felállítására van szükség. Ez minden esetben részletes egyedi vizsgálaton és értékelésen alapul, ezért ilyen esetekben már érdemes ügyvédi közreműködést igénybe venni.

Eközben az élettársak önálló vagyonszerzők, vagyonukat az együttélés alatt is önállóan használják, kezelik, azzal maguk rendelkeznek. Szakítás esetén a bíróságtól csupán az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását kérhetik.

Magyarul mondva: a házasság az aktuális élethelyzettől függően lehet áldás, de akár béklyó is, ugyanakkor - jogi szempontból - mindenképpen egy szorosabb kapocs.

Érzelmi intimitás és bizalom

A számok és törvényi megállapítások persze csak az érem egyik felét adják, a másik oldalon nyilvánvalóan az érzelmek szerepelnek.

Gyetvai Viktória rámutatott, a házasság lényegében annak a jele, hogy egy pár tagjai érzelmileg is elköteleződtek egymás iránt, és ténylegesen intim, bizalmi kapcsolatban élnek. Az el nem induló, meddő párokkal is foglalkozó szakember elmondása szerint több érzelmi forrása is lehet annak, ha két ember kapcsolata nem működik megfelelően, ezáltal elodázva egy kívülről már talán aktuálisnak tűnő esküvőt, vagy megkeserítve egy esetleg már létrejött házasságot.

Vajon létezik életre szóló, boldog házasság? Hogyan érhető ez el?

Kifejtette, az okok általában a múltban, a származási családban és az onnan hozott érzelmi intimitási, bizalmas helyzetekben keresendők. Nagyban meghatározza ugyanis, valaki miként tud önálló egyénből egy pár tagjává válni, hogy milyen tapasztalatokat szerzett korábban. Tehát egy ember párkapcsolat előtti élete, valamint az abban lévő történések előrevetítik, hogy milyen intimitásban és bizalmi helyzetben tud ő együtt lenni valakivel.

Problémák esetén sokszor felmerül a kérdés, hogy az ember kinek is keres párt valójában: a saját vagy valaki más elvárásainak, például a szülőkének? Egyáltalán mik a saját elvárásai? Hiszen mindenki változik az idővel, ennek megfelelően változnak az egyéni igények is. Nem biztos például, hogy egy adott élethelyzetben egymásra találó pár más körülmények között is képes lesz ugyanolyan minőségben fenntartani a kapcsolatot. Ahogy az sincs kőbe vésve, hogy mindenki hajlandó tenni inkább a meglévő kapcsolatáért ahelyett, hogy a könnyebb utat választaná, és elölről kezdene mindent.

A gyűrű megoldást hoz?

Nagyon sokszínű lehet az a motiváció, amely mentén a párok házasságot kötnek. A lányregényekben a házasság egy nagyon szép, rózsaszín köddel borított, örömteli intézmény. A valóságban azért ez nem feltétlenül működik mindig így, elvégre nem is mesebeli hercegnők és hercegek házasodnak, hanem hús-vér emberek. Sok párkapcsolat tud jól működni házasság nélkül is, a döntő tényező ugyanis az, hogy a kapcsolatban élők számára a párkapcsolat maximálisan komfortos és jól élhető legyen. Azt, hogy milyen élményt élnek meg egymással, nem a papír dönti el - fogalmazott Gyetvai Viktória.

Hozzátette, a házasodás leginkább akkor nyer egy felnagyított értéket, ha egy pár gyermekvállalás előtt áll. Ilyenkor főként a nők igénylik, hogy a párkapcsolatot a házasság intézménye is legalizálja, ezáltal növelve az azzal kapcsolatos biztonságérzetet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra