A horkolás világrekordját Budapesten döntötték meg!

Egy időben 16 ember horkolásával új világrekordot állítottak fel Budapesten.

A csoportos horkolással a szervezők a horkolás és a rossz életminőség közötti kapcsolatra, valamint az alvást megkönnyítő egyszerű megoldásokra kívánták felhívni a figyelmet.

Egy 2008-as felmérés szerint a magyar lakosság 63 százaléka szokott horkolni. Dr. Terray-Horváth Attila, a Budapesti SomnoCenter Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központ neurológusa szerint, sok esetben egészségünk, párkapcsolatunk is a horkolás áldozatául esik, pedig általában van a problémára egyszerű megoldás - olvasható az eseményről kiadott sajtóközleményben.

A Horkolók Éjszakáján megjelent 67 horkoló úr és hölgy nemcsak a rekordkísérletben vett részt, de személyes tanácsokat is kérhetett a szakértőktől, hogy miként tudna javítani alvása minőségén. A rendezvényen a szaktanácsadáson túl kényeztető masszázs és finom borok segítették az ellazulást.

A lámpaoltás után a rekordbizottság négy alkalommal ellenőrizte az egyszerre horkolók számát, de azt is vizsgálták, hogy ki horkol a leghangosabban.

Magyarország leghangosabban horkoló embere 98 decibeles zajt csapott alvás közben, őt szorosan követte három másik vetélytárs, akiknél szintén 90 decibel körüli értéket mértek.

A hivatalosan rögzített eredmény szerint az éjszaka folyamán a legtöbb egy időben horkoló ember száma 16 volt. "Mivel ismereteink szerint korábban sehol a világon nem szerveztek hasonló rekordkísérletet, így ez az eredmény világrekord" - mondta el Sebestyén István, a rekordbizottság képviselője.

"Az egyéni horkolás világcsúcsát már a Rekordok Könyvében is rögzítették. A közel 93 decibeles hangerőt most - bár eltérő mérési körülmények között - úgy tűnik sikerült megdönteni. Egy már biztos: hangerő terén is magyar rekord született" - tette hozzá.

Reggel megfogadták a résztvevők, hogy megoldást keresnek problémájukra, és ezzel javítanak saját és környezetük életminőségén. Az éjszakáról első lépésként légzéskönnyítő orrtapasszal tértek haza.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra