Év Magánrendelője: szegedi rendelőintézet lett a legjobb

Egy szegedi magánrendelő-intézetet választott a közönség a legjobbnak idén az Év Magánrendelője szavazáson. A Medicenter Szakorvosi Intézet 38 orvosi területen lát el betegeket és az egészségturizmus irányában szeretne erősíteni.

A HáziPatika.com által alapított, az Medicenter Szakorvosi Intézet lett.

Mint dr. Nagy Z. Zsolt, elnök-vezérigazgató elmondta, cégük a legrégebbi olyan járó beteg szakorvosi ellátást nyújtó magánintézmény Szegeden, amely több szakorvosi területen szolgáltat. Tevékenységüket erős foglalkozás-egészségügyi hálózat jellemzi, mely szintén segítette az intézmény ismertségét. Emellett egyre komolyabb a lakosság érdeklődése is a magánszolgáltatások iránt. Népszerűségük első sorban annak köszönhető, hogy foglalkoznak a betegekkel, van idő a négyszemközti orvos-beteg konzultációra, ahol nem csak a betegséggel, de a páciensek lelkével, az emberrel és a lehetséges gyógymódokkal is foglalkoznak. "Kiváló szakorvosaink és szakdolgozóink alapvető hitvallása, hogy a betegség és az ember csak együtt gyógyítható" - fogalmazott dr. Nagy Z. Zsolt.

Ha várakozás nélkül szeretne orvosi vizsgálaton részt venni, foglaljon orvost online a Foglaljorvost.hu rendszerében! Ráadásul nem állnak meg egy vizsgálatnál, ha szükséges, tovább kísérik őket, akár állami, akár más magánintézmény felé. Kisteleken az egynapos sebészet, Makón a fekvőbeteg ellátás biztosításában közreműködik az Intézmény, Csongrádon a járó beteg ellátás szolgáltatásait szervezi a menedzsment. Rendeléseiknek elegáns környezet ad otthont, a bejelentkezéseknek köszönhetően pedig nem kell várakozni. Dr. Nagy Z. Zsolt szerint az Év Magánrendelője díj ennek a munkának az elismerése, visszaigazolása. Mint lapunknak fogalmazott: a díj fontos visszajelzés, amelyet nem volt könnyű megszerezni, de megtartani még nehezebb, az elvárásoknak továbbra is meg kell felelni.

A további tervekről dr. Nagy Z. Zsolt elmondta: minden szakmailag elfogadott gyógyító eljárásra nyitottak, jelenleg azonban első sorban az egészségturizmus irányában szeretnének erősödni.

40 szakrendelés, 1000 szerződött céges partner

A Mediteam még 1991-ben alakult, ma már 38 szakorvossal és több mint 200 közreműködő munkatárssal (orvosok, szakdolgozók) látják el feladataikat. A szegedi és vidéki rendelők mellett, a 2001-ben alapított Medicenter Szakorvosi Intézet ad otthont szakorvosi rendeléseknek. 2002-től a Mediteam a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának akkreditált képzőhelye a foglalkozás-egészségügyi szakorvosi képzés területén.

Napjainkban a Mediteam több mint 1000 szerződött partnerének és több mint 32 ezer munkavállaló részére nyújt foglalkozás-egészségügyi alapellátást.

A hagyományos gyógymódoktól a természetgyógyászatig

A cég a magán orvosi járó beteg szakellátás kiszolgálására 2001-ben hozta létre a MediCenter Szakorvosi Intézetet, mely jelenleg 465 m2 alapterületen, 14 rendelőben, 40 egészségügyi szakterületnek ad otthont.

Rendeléseik között megtalálhatók a hagyományos alapszakmák (pl. belgyógyászat, sebészet, nőgyógyászat, ideggyógyászat, pszichiátria, urológia, ortopédia, szemészet, fül-orr-gégészet) mellett a speciális szakterületek is (pl. diabetológia, endokrinológia, idegsebészet), a diagnosztikai vizsgálatok (ultrahang, labor), egyéb egészségügyi, nem orvosi szakmák (pl. dietetika, pszichológia, munkapszichológia), továbbá az alternatív gyógymódok (hagyományos kínai gyógyászat, természetgyógyászat) is.

A Medicenter Szakorvosi Intézet e mellett heti rendszerességgel szervez szűrővizsgálatokat, menedzserszűréseket, melyek iránt évről évre egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, estétől nagyrészt kiderül az ég, de délnyugaton és helyenként északon, északkeleten még éjjel is maradhatnak felhős körzetek. A nappali csapadék késő estére lecseng, utána száraz idő várható. Az északnyugati szél időnként élénk, estig néhol még erős is lehet.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.