50 évesek a Contergan-"gyerekek"

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Berlin, 2007. november 11. (MTI) - Csaknem 50 évesek az úgynevezett "Contergan"-gyermekek, akik az ötvenes évek végén az azonos nevű gyógyszer következtében torzszülötten, kezek, vagy lábak, sokszor mindkettő nélkül jöttek a világra, vagy egyéb testi torzulásokkal, a belső szervek rendellenességével, több esetben pedig pszichés, illetve érzékszervi deformációkkal.
Számuk Németországban meghaladta az 5 ezret, s körülbelül ugyanennyi született több más országban, ahol a Grünenthal nevű düsseldorfi cég 1957 késő őszén piacra dobta a Contergan nevű gyógyszert, amelyet elsősorban pánikbetegség és migrén ellen, nyugtató-, s altatószerként, valamint hányinger ellen ajánlottak. A gyógyszer akkoriban még csak vényköteles sem volt, így azt mindenki megvásárolhatta. A kismamák számára egyáltalán nem volt ellenjavalt, sőt a Contergan egyik legfőbb célcsoportja - a nyugodt alvás érdekében és a hányinger ellen - az áldott állapotban lévő anyák voltak.
A rendkívül széles hatásterület miatt a gyógyszer felettébb "népszerűvé" vált, ugyanakkor a szabad vásárlás óriási profitot biztosított a Grünentahl számára. Egészen addig amíg 1958 második felétől jelentősen megnövekedett a súlyos fejlődési rendellenességgel - vagy halva - született gyermekek száma. A gyanú kezdettől fogva a Conterganra terelődött, hiszen a kismamák életében a "közös nevező" a szóban forgó gyógyszer volt. Mindennek ellenére - valószínűleg a cég jelentős politikai befolyásának köszönhetően - első menetben csak vénykötelessé tették a gyógyszert, majd miután egy Widukind Lenz nevű orvoskutató nyilvánosságra hozta a gyógyszer, s annak legfőbb alapanyaga, a thalidomid bizonyítottan súlyos mellékhatásait, a Contergant 1961 novemberében betiltották.
A szülők és a gyártó cég között több mint egy évtizedig tartó bírósági hercehurca kezdődött, de a Grünentahl mind a mai napig nem volt hajlandó elismerni felelősségét (bár az áldozatait segítő állami pénzalapba hajdanán befizetett 110 millió márkát). Arra sem hajlandó, hogy akár egy Contergan-"bébi"-vel is találkozzon, vagy válaszra méltassa a leveleket, amelyeket a többnyire csak testileg "torz" - de lélekben teljesen egészséges - áldozatok, olykor csak erkölcsi kártérítést követelve küldtek. Bírósági úton egyébként a vállalatot soha nem marasztalták el, "dorgálást" csak a kutatók kaptak.
Az ügy már-már kezdett feledésbe merülni, mígnem a napokban az ARD közszolgálati televízió kétrészes "Contergan-krimivel" állt elő.
A televízió azt állította, hogy nem dokumentum-, hanem játékfilmet készített, s egy - neves színészek által alakított - család életén keresztül egy Contergan-bébi első tizenöt évének alakulását mutatta be.
A filmet több millióan nézték, drámaisága minden határt felülmúlt. S ahogy az lenni szokott, a hét végére megindult a szakértők, a politikusok vita-, vagy még inkább beszélgetéssorozata. Természetesen szót kaptak a ma ötven év körüli Contergan-áldozatok is, akiknek száma ma Németországban 3000 körül mozog. Kétezren már nem élnek.
A film a nézőket ismételten rádöbbentette arra, hogy a Grünentahl gyógyszere milyen mérhetetlen szenvedést okozott több ezer embernek, akiknek jelentős része azóta szüleit is elvesztette.
Legtöbbjük állandó segítségre, illetve teljes ellátásra utalt, de kevesen közülük - páratlan hősiességgel, önuralommal és példamutatással - igyekeznek megállni saját, nem létező lábaikon. A hét végén televíziós epizódok sora mutatta be, hogy immár "meglett" Contergan-gyermekek hogyan vásárolnak a tolószékből fogaik segítségével, vagy hogyan próbálják a számítógépet használni kéz nélkül, vagy csonka kézzel, s hogyan örülnek, nevetnek minden szenvedés ellenére is.
Az áldozatok ma egy állami alapból kapnak csekély megélhetési segítséget, amelybe annak idején 110 millió márkát (ma mintegy 50 millió euró) befizetett a düsseldorfi cég is. A havi "Contergan-"pótlék" maximum 545 euró (137 ezer forint), ami rendkívül csekély a megélhetéshez Németországban. A Grünentahl azonban az ügyet lezártnak tekinti.
(MTI-Panoráma-Pietsch Lajos, Berlin)
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Aktuális
Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikumok

Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikus baktériumok nélkül nincs egészséges ember

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukobetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+30, +36 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a legtöbb napsütésre a Dunántúlon élők készülhetnek.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag