Gyógyszeradagoló fogimplantátum

Az Intellidrug névre keresztelt kisméretű eszköz két mesterséges zápfog közé helyezve ültethető be az állkapocsba, és a kutatók szerint alkalmas lehet rá, hogy a cukorbetegek vagy a magas vérnyomásban szenvedő betegek esetében állandó szinten tartsa a vérben a gyógyszer-koncentrációt.

"A készülék elvileg lehetővé teszi, hogy az orvos a beteg szükségleteinek megfelelően állítsa be a gyógyszer adagolását, így a hatóanyag akár alvás közben is a véráramba kerülhet, a betegeknek pedig nem kéne folyamatosan észben tartaniuk, hogy mikor kell bevenniük napi gyógyszeradagjukat" - mondta Dr. Thomas Velten, a kutatásban résztvevő német Frauhofer Intézet munkatársa.

A készülék egy tabletta formájában tárolja a gyógyszert, a nyál pedig egy membránon keresztül éri el a szilárd hatóanyagot, majd feloldva egy oldatot hoz létre belőle. Az oldat az időzítésnek megfelelően egy elektromos jelzés hatására jut be a szájüregbe egy szelepen keresztül, ahonnan képes felszívódni a szervezetbe.

A készülék két érzékelővel van ellátva, amelyek közül az első folyamatosan méri az oldat gyógyszer-koncentrációját, és jelzi a beteg számára, ha a hatóanyag mennyisége egy meghatározott szint alá csökken. A második érzékelő az oldat fogyásának ütemét regisztrálja, az orvos pedig a mért értékek alapján egy távirányítóval megnövelheti az egy-egy alkalommal a szájüregbe kerülő oldatmennyiséget - olvasható a BBC hírportálján.

Természetesen a készülék árától is függ majd, hogy használata valóban elterjedhet-e széles körben, amellett, hogy jelentős összegeket meg lehetne takarítani a segítségével, hiszen a különféle krónikus betegségekben szenvedő betegek csaknem fele nem szedi gyógyszereit az előírásoknak megfelelően, ami végső soron az egészségügyi ellátórendszernek jelent plusz kiadásokat.

[origo] egészség

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében néhol lehet zápor, majd estétől a Dunától keletre már elszórtan fordulhatnak elő záporok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra