Miért ártalmas a cukor?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Minden, ami édes, az gyermekeink kedvence, és persze ne tagadjuk, hogy a mienk is. Azonban sok különféle veszéllyel járhat, ha az ember nem tudja, hogy hol a határ az édességek fogyasztásában. Lássuk, mire érdemes odafigyelnünk!

Függőség

Tudta-e?

Bulimia nervosa: falási rohamokkal járó kényszerbetegség, melynek során a beteg rövid idő alatt igen nagy mennyiségű étel - jellemzően édesség - elfogyasztására képes. Ez elhízáshoz vezet, amit hánytatással és hashajtók szedésével, eltúlzott fizikai aktivitással próbál megakadályozni. Többségében tizenéves lányok, illetve fiatal nők szenvednek ettől a betegségtől, viselkedésüket többnyire visszataszítónak tartják, és szégyellik magukat miatta.

Habár a cukor nem tartalmaz olyan függőséget okozó mérgező alkotóelemeket, ellentétben például a kokainnal vagy a heroinnal, mégis jogosan vizsgálják, hogy bizonyos élelmiszerekhez kapcsolódó ízélmény nem súlyosbítja-e az elhízást, vagy a pszichés alapú bulimia nervosát a már érintett betegekben. Az már szerencsére kiderült, hogy az édes íz általában csupán örömérzetet okoz étkezés során, és sem fizikai, sem pszichés függőséghez nem vezet. Sajnos azonban a túlzott cukorfogyasztás súlyos betegségek okozója lehet. Felsorolunk néhány betegséget, melyeket súlyosbíthat a túlzott cukorfogyasztás.

Betegségek

  • Elhízás: az USA-ban egyre többen túlsúlyosak, köszönhetően a nagy mennyiségben használt magas fruktóztartalmú, édesítőszerként használt kukoricaszirupnak. A fruktózt egyedül a máj képes lebontani, a nagy mennyiségű bevitel megzavarja a glükóz lebontását, így megnövekedik a trigliceridek (a glicerin három molekula zsírsavval képzett szerves vegyülete) szintje. A gyermekkori elhízás is gyakran a túlzott cukorfogyasztásra vezethető vissza. Fontos azonban itt megjegyeznünk, hogy az elhízásnak nem csak a külső- (helytelen táplálkozás), hanem különböző belső tényezők, mint a genetika is lehetnek az okozói. A genetikai túlsúlynál az étrend nem befolyásoló tényező.

  • Diabétesz: a cukorbetegek száma 2010-re elérheti a 221 milliót. Régebben az inzulinrezisztencia (a sejtek csökkent inzulinérzékenysége) kialakulásában a magas zsírsavtartalmú étrendet tartották felelősnek, ma már tudjuk, hogy a finomított szénhidrátok fogyasztása is ide vezethet. Kimutatták, hogy a magas fruktóztartalmú étrend súlynövekedést és vérnyomás-emelkedést okoz az állatoknál.

  • Köszvény: ilyenkor húgysavas sók rakódnak le különböző szövetekben és az ízületekben. Ez típusos rohamok és ízületi gyulladások formájában jelentkezhet. Ami miatt ebbe a körbe tartozik a köszvény azt at, hogy a "light" üdítőitalok esetében nem tapasztaltak köszvényes rohamot, cukorfogyasztás esetében azonban igen.

  • Szív- és érrendszeri megbetegedések: hazánkban a halálozások több mint a feléért szív-és érrendszeri megbetegedések okolhatóak. A helytelen táplálkozás növeli a triglicerid-szintet és a plazma inzulinkoncentrációját. A kardiovaszkuláris betegségek világszerte a vezető halálokok közé tartoznak, habár megfelelő életmóddal csökkenteni lehetne a kialakulásának veszélyét.


Cukor és testmozgás

A cukor - minden előnyével és hátrányával

A cukor - minden előnyével és hátrányával



A cukorfogyasztás mennyiségén nem változtat, hogy a cukrot milyen formában visszük be. Sokan úgy vélik, hogy a "folyékony", azaz a cukortartalmú italok formájában bejutó cukor túl gyorsan szívódik fel, még mielőtt telítettséget okozna, ezért lehetséges a túlfogyasztása. Ez pedig testsúly növekedéséhez vezet.

Kutatások szerint nem egyedül a cukor a "bűnös". Az energiafelvétel és leadás közötti egyensúly, illetve annak megbomlása a felelős a testtömeg növekedésért - hívja fel a figyelmet tájékoztató anyagában a Nestlé.

Köztudott ugyanis, hogy az izmok energiaellátását főként glükózból és zsírokból biztosítjuk. Fizikai terhelés esetén megnő az elégetett glükóz mennyisége, amit az izmok és a máj tárolnak el. Nincs szükség az étrend változtatására, ha csak rövid, illetve közepesen intenzív terhelésnek tesszük ki a szervezetünket, és nem fogyni akarunk, hanem maximális teljesítményt elérni (például a leggyorsabban futni.)

Ha növelni akarjuk fizikai teljesítményünket, akkor érdemes sportolás előtt feltölteni szénhidrát raktárainkat. A cukor ugyanis segíthet teljesítményünk szinten tartásában. Ha nem töltjük fel raktárainkat, akkor a szervezet zsírégető üzemmódba kapcsol, ami teljesítményünk pillanatnyi visszaeséséhez vezethet.

Nem csak sport előtt, de utána is legalább ennyire fontos, hogy magas szénhidráttartalmú ételek elfogyasztásával visszatöltsük elhasználódott tartalékainkat, hogy a nap további részében is megfelelő teljesítményt tudjunk nyújtani.



Napi ajánlott bevitel

Az Egészségügyi Világszervezet azt ajánlja, hogy a hozzáadott cukor ne legyen több a teljes napi energiabevitel 10 százalékánál, szemben az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának Orvostudományi Intézetével, amely szerint ez akár 25 százalék is lehet. Az egy főre jutó éves cukorfogyasztás Brazíliában a legmagasabb, átlagosan évi 55 kg.

A hazai egy főre jutó éves cukorfogyasztás a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006-ban 32,3 kg, 2007-ben pedig 31,2 kg volt. Ez 2 kg cukorral kevesebb, mint 2000-ben, és a fogyasztás folyamatosan csökken. Mindez tápanyagbevitelben a KSH szerint a napi energiabevitel 11 százalékát jelentette, ami körülbelül megfelel a WHO ajánlásának.

Egy főre jutó éves hazai cukorfogyasztás (kg)
1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
37,7 33.2 32,9 32,6 32,8 32,7 31,2 32,3 31,2


A Nestlé kutatói továbbra is vizsgálódnak a témával kapcsolatban. Jelenleg azt kutatják, hogy bizonyos baktériumok jelenléte, vagy épp hiánya hatással lehet-e a szervezetünk inzulinérzékenységére és az elhízás kialakulásának kockázatára. Ha igen, léteznek-e olyan élelmiszerek, melyek befolyásolhatják bélflóránk vércukorszint szabályozását, valamint a metabolikus egyensúly (a lebontó és a lebomló molekulák egyensúlyának) fenntartását.

Érdekességek

Jó tudni!

Ne tiltsa el teljesen a gyermeket a kedvenc édességétől! Minél inkább tilos, annál inkább vágyakozni fog utána! A gyerekek ennek hatására még pozitívabb képet társítanak az édességhez, és a szülői felügyelet lazulásával hajlamosabbá válnak ezek túlzott fogyasztására.

Meglepő, hogy 1890 és 1930 közötti még kifejezetten ajánlották az egészségügyi hatóságok a cukor fogyasztását, főleg az alsóbb társadalmi rétegek számára. Úgy vélték, hogy a cukor önmagában nem okoz elhízást (mint ahogy bármely más önmagában fogyasztott táplálék sem).

Érdekes, hogy az édes íz érzékelése velünk született képesség, az édes íz szeretete valószínűleg az anyatej magas tejcukortartalmával is magyarázható: amikor a kisbabák megérzik az édes ízt, mosolyogni kezdenek. Gyerekorvosok gyakran sikerrel használják például apróbb kezelések során a cukrot, mint "érzéstelenítőt" - mivel elvonja a babák figyelmét a kellemetlenségekről..

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32472

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+8, +15 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon, illetve északkeleten változóan felhős idő várható, máshol alig zavarják felhők a sok napsütést.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag

Cukorbetegek közössége
Cukorbetegek közössége

A Cukorbetegek közösségébe szeretettel várunk minden cukorbeteget, családtagot és a téma iránt érdeklődőt.