Beültethető hallásjavító segédeszközök

Van, amikor nem elég egy fül mögé, diszkréten elhelyezhető hallókészülék, ilyenkor műtéti úton behelyezhető implantátumokra, hallásrendszerekre van szükség. Ezek segítségével a súlyos hallásproblémával élő páciensek is képesek lesznek a jó minőségű hallásra és beszédértésre.

Jó hír, hogy ma már súlyos hallásvesztéssel sem kell lemondanunk arról, hogy tökéletesen halljuk, mi zajlik körülöttünk. Kézenfekvő megoldás lehet a cochleáris implantátum, amely akár azokon is segíthet, akik egyáltalán nem hallanak. Egy másik lehetőségként a Baha rendszer jöhet szóba, főleg olyanoknál, akik csak az egyik oldalról nem hallanak. De nézzük, mit tudnak ezek a segédeszközök, mikor és kiknek ajánlottak leginkább.

Cochleáris implantátum

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan is működnek ezek az implantátumok, érdemes felidézni, hogyan is működik a természetes hallás.

Az emberi fül három részből áll: külső, közép és belső fül. E három rész együttes tevékenységéből jutnak el a hangok az agyba. Természetes hallásnál a külső fül összegyűjti a hangokat majd a hallójáraton keresztül a dobhártyához továbbítja. A hanghullámok megrezegtetik a dobhártyát, majd ezek a rezgések mozgásba hozzák a csigán belül elhelyezkedő apró szőrsejteket. A szőrsejtek elnyelik a mozgást, majd elektromos impulzusokká alakítják, ezeket a hallóidegrostokhoz, majd az agyba továbbítják.

Cochleáris implantátum

Cochleáris implantátum


A cochleáris implantátum a súlyos vagy nagyon súlyos szenzori-neurális halláscsökkenésben, illetve idegi alapú siketségben szenvedőknek jelent segítséget. Az implantátum két részből áll: a cochleáris implantátumnak nevezett belső és a beszédprocesszorként emlegetett külső részből. Ez utóbbi két kisméretű mikrofon segítségével gyűjti össze a hangokat, majd ezeket digitális jelekké alakítja, és a jelátvivőhöz, a közvetítő tekercshez továbbítja. A jelátvivő a bőrön keresztül a jeleket a belső implantátumhoz jutatja - ez a kódolt jeleket elektromos energiává alakítja, majd továbbítja az elektródáknak. Az elektródák a szőrsejtek megkerülésével közvetlenül ingerlik a hallóideget és továbbítják a jeleket az agyba, amely a jeleket hangként értelmezi.

Ahhoz, hogy az implantátummal valóban igazi élmény legyen a hallás, hosszabb finomhangolásra van szükség. Az eszköz ugyanis a technikai feltételeket biztosítja, azonban ez önmagában nem elegendő - nagyon fontos a hallás-beszéd rehabilitáció szerepe a folyamatban. Mindez a pácienssel rendszeresen foglalkozó gyógypedagógusok és beállító mérnökök sokszor igen hosszadalmas, közös munkája.

Ez az implantátum jelenleg 78 országban elérhető, a viselők száma pedig a 80 ezret is meghaladja. Magyarországon szintén több száz páciens visel ilyen beültetett eszközt.

Baha: a természetes segítség

A Baha rendszer nem más, mint egy beültethető, csontba horgonyzott hallássegítő rendszer (angol nevéből született a rövidítés: Bone Anchored Hearing Aid), amely egy 3-4 mm-es titánium belső egységből és az arra csatlakoztatható külső hangfeldolgozóból áll. A rendszer megkerüli a külső és a középfület, így tud természetes hallásélményt biztosítani azoknak, akiknek nem nyújtanak megfelelő megoldást a légvezetéses hangfeldolgozók, vagy a nem beültetett csontvezetéses eszközök kényelmetlennek és hatástalannak bizonyulnak.

Kiknek ajánlott?

Az eddigi tapasztalatok alapján azoknak segíthet ez a megoldás, akik más készülékekkel nem voltak elégedettek, leginkább például azért, mert nem volt jó minőségű a hang, netán túl hangos volt a "beszéd". Ha csak az egyik oldalról nem hall valaki, akkor is ez lehet az egyik legjobb választás. Mivel felhelyezése egyszerű, így szintén ajánlott azoknak, akik a korábbi szerkezetekkel nem voltak megelégedve. De akkor is ajánlható, ha valaki fülfolyásban, netán irritációtól szenved, vagy a hallójárata eltér a megszokottól.

Nem alkalmazható azonban mindenkinél, gyermekeknél például csak 5 éves kor felett. Ennek is megvan az oka: a rendszer beültetésével meg kell várni, amíg a csontok megerősödnek. Mivel a műtétet kicsiknél nem lehet elvégezni, ezért átmeneti megoldásként (akár csecsemőknél is) egy speciális - rugalmas, a fej méretére igazítható - fejpánt segítségével viselhető a hangfeldolgozó. Nem kell attól tartanunk, hogy elmozdul, a pánt szorosan tartja a berendezést a megfelelő helyen.

Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +15 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a ködök főleg északon, északkeleten tartósan megmaradnak, másutt fokozatosan kisüt a nap, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag