Így működik az orr

Az orr a szaglószervünk, amely három fő részből áll: külső orrból, orrüregből és a melléküregekből. Funkciója is hármas: orrunkon át lélegzünk, rajta keresztül érezzük az illatokat, és beszédhangunk egyéni jellegzetességeinek alakítása is itt történik.

Az ember gyenge szaglású élőlénynek számít, mivel csak egy nagyon kicsi, körülbelül 2 négyzetcentiméteres terület tartalmaz szagló érzéksejteket - ez a szaglóhám. A légzésben is fontos szerep jut orrunknak: feladata a belélegzett levegő felmelegítése és a megfelelő páratartalom biztosítása, a levegő szűrése és tisztítása is.

Cimpák és porcok: a külső orr

Az orr "látható" része, a külső orr az orrüreg elülső határoló eleme, amely az arc karakterét is alapvetően meghatározza. Öt részből áll: orrgyök, orrhát, orrcsúcs, orrszárnyak és a két orrnyílást elválasztó orrsövény. Vázát részben porc, részben csont alkotja. Az orrcsúcs és az orrszárnyak képzésében U alakú porc vesz részt, mely az orrnyílást határolja. A bőr alatt helyezkedik el az orr izomzata, amely megakadályozza az orrszárnyak beszívódását.

Az orrüreg: melegíti és tisztítja a levegőt

Az orrüreg az orrnyílásnál kezdődik, és az orrgaratba nyíló tojás alakú üreg. A középen álló orrsövény jobb és bal félre osztja. Az orrüreg kezdeti része a csarnok, amelyet az orrnyíláson át befordult bőr bélel, felületén szőrszálak, tövében faggyúmirigyek találhatók. E mögött van a hatfalú csontos orrüreg. Az orrsövény elülső részén egy vérbő kapilláris érrendszer van, ezzel magyarázhatók az orrvérzések.

Az orrüreg oldalsó faláról három orrkagyló nyúlik befelé, amelyek az orrüregben járatokat hoznak létre. Bőséges érhálózatának köszönhetően igen rövid idő alatt képes megduzzadni, vérrel telítődni. Ezt a folyamatot a külső hőmérséklet nagyban szabályozza: meleg levegő beszívásakor összehúzódik, hideg levegőre megduzzad, a páratartalmat pedig az orrnyálkahártyát fedő nyák biztosítja. Ezeket a feladatokat azonban csak akkor képes ellátni, ha az orrnyálkahártya ép.



Az alsó orrkagyló alá nyílik a könnycsatorna, amely a könnyet a szemből az orrüregbe vezeti. A felső orrkagyló magasan az orrüregben helyezkedik el. Mögötte, az orrsövény hátsó részénél nyílik az iköböl, amely fölött található az agyalapi mirigy.

Orrmelléküregek

Az orrmelléküregek négy fő részből állnak: az arcüregből, a homloküregből, az iküregből, valamint a rostasejtek. A melléküregek normális esetben nyitottak az orrüreg felé, így a termelődő nyák szabadon távozhat.

A melléküregeknek fontos szerepe van a hangképzésben is, itt alakul ki az adott ember hangszíne.
Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban szombaton délelőtt továbbra is sok lesz felettünk a felhő, de nyugaton helyenként elvékonyodik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag