Óriási áttörés segíthet a cukorbetegeken

2013 nyarán Bostonban teszteltek egy újfajta "bionikus hasnyálmirigyet" egyes típusú cukorbetegek egy kis csoportján.

Az okostelefonból és vércukormérőből összekombinált készülék folyamatosan méri a páciensek vércukrát és automatikusan pumpálja szükség esetén a megfelelő mennyiségű hormont a véráramba.

A készülék elemei külön-külön már természetesen hozzáférhetőek voltak, azonban ez az első alkalom, hogy ezek összeillesztve, automatizált rendszerben kerülnek éles teszt alá. (A vércukorszinttel kapcsolatos adatokat az okostelefon tárolja el, majd ezek alapján ötpercenként hoz döntéseket. Ha úgy dönt, hogy a szervezetnek injekcióra van szüksége, azt Bluetooth segítségével közli a pumpákkal.) A rendszer újdonságértékét egyfelől az adja, hogy a páciensre háruló számolást teljes egészében a gép teszi meg, másfelől pedig az, hogy a készülék nem csupán inzulint tud a szervezetbe juttatni, hogy csökkentse a vércukrot, hanem glukagont is, hogy növelje azt.

Dr. Edward Damiano, a Bostoni Egyetem munkatársa és a készülék előállításában résztvevő egyik szakember állítása szerint: "amikor fizikailag aktív valaki, a vércukorszintje drámaian le tud zuhanni. Ilyenkor a test válaszképpen glukagont választ ki, a mi készülékünk pedig ugyanezt teszi."

Ezzel a bionikus hasnyálmirigy képes lehet orvosolni egy, a diabéteszben rejlő veszélyes eshetőséget is: az éjszakai alacsony vércukor miatt fellépő haláleseteket. "Az Diabetes UK kutatási igazgatója.

A bostoni próba során a bionikus hasnyálmirigyek jobban tudták kontrollálni a vércukrot, mint őket hordozó gazdáik. Dr. Rankin reményei szerint ha a nagyobb teszteken is ilyen sikeresen megy át a készülék, akkor hamarosan biztosabb kezekben érezhetik magukat az egyes típusú cukorbetegek .

Az örömben azonban némi üröm is lapul: a készülék elemekkel működik, amelyeket rendszeresen cserélni kell, a pumpákat pedig időről időre fel kell tölteni inzulinnal és glukagonnal, úgyhogy a készülék nem teljesen automatikus, némi felügyeletet igényel. Dr. Russell ehhez csak annyit tett hozzá: "reméljük, hogy egy igazi gyógymód is érkezik a jövőben, de ez a rendszer biztonságban tudja tartani a pácienseket addig."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!