Egyszerű háziszer gyomorfekély ellen

A Manchester Egyetem tudósai arra a felfedezésre jutottak, hogy a krumpli olyan antibakteriális molekulákat tartalmaz, melynek révén gyógyírt képesek nyújtani a gyomorfekéllyel küzdők számára.

A mikrobiológusok most abban bíznak, hogy a hasznos összetevőket burgonyalé formájában akár napi étrend-kiegészítőként is forgalomba lehetne hozni.

A felfedezésre egy szimpla vasárnapi ebéd során került sor, mikor a tudóscsoport egyik tagjánál éppen burgonya volt terítéken, és az ott ülő nagymama megjegyezte, hogy annak idején ők a burgonyát gyomorfekély ellen ették. A szakember hamar rájött, hogy a tányérján levő étel olyan kulcsfontosságú molekulákat tartalmaz, melyek képesek harcba szállni a gyomorfekélyért vagy a gyomorégésért is felelős baktériumokkal. Az pedig külön előny, hogy a gyomorbaktériumok a burgonyalével szemben nem válnak rezisztenssé úgy, ahogy az antibiotikumokkal szemben, ráadásul még mellékhatásokkal sem kell számolni.

Az egyetem tudósai ezek után különféle krumplifajtákkal kezdtek kísérletezni, és a molekula kivonatot már szabadalmaztatták is abban bízva, hogy hamarosan ugyanolyan népszerűvé válhat, mint a probiotikumos joghurtok .

Amint arról Ian Roberts mikrobiológus professzor beszámolt, először ő maga is szkeptikus volt az új felfedezéssel kapcsolatban, mostanra azonban már biztos benne, hogy kutatásuk eredményeként új terület nyílik meg az egészséges életmód előtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás, de továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!