Aranyér: minden harmadik embert érint

A végbél leggyakoribb, kellemetlen, sokszor fájdalmas betegsége az aranyér, amely ötvenéves kor felett már minden második embert érint. Bár jól kezelhető, de fontos odafigyelni rá és kivizsgáltatni.

Az aranyér , vagy aranyérbetegség a végbél leggyakoribb betegsége, amely hazánkban népbetegségnek számít. Magyarországon a felnőtt lakosság több mint 30 százalékát érinti, de a kor előre haladtával egyre nagyobb rá az esély. Az ötven éven felüliek körében már minden második embernél kialakulhat, nemtől függetlenül.

Mi is az aranyér?

Az aranyér a végbél legalsó szakaszának nyálkahártyája alatt elhelyezkedő vénás fonatból alakul ki. Az aranyeres csomók a végbél utolsó szakaszának falában keletkező vénatágulatok, melyek begyulladhatnak, vérezhetnek, megnagyobbodhatnak, néha kifordulnak vagy véralvadék képződhet bennük, és ilyenkor fájdalmassá válnak.

gondterhelt férfi
Az aranyérbetegség a végbél leggyakoribb betegsége, amely hazánkban népbetegségnek számít.Fotó: Getty Images

Külső és belső aranyér

Attól függően, hogy az aranyeres csomók végbél záróizmától merre helyezkednek el, külső vagy belső aranyérről beszélhetünk. A külső aranyér elhelyezkedése miatt különösen kellemetlen, hiszen székletürítés után a papírhasználattal is könnyebben felsérthetjük és fájdalmat, vérzést tapasztalhatunk.

Aranyér: az elkényelmesedés következménye

Mutatjuk, miért viszkethet a végbéltájék .

Az aranyér a civilizált, elkényelmesedett társadalmak betegsége, melyhez az is nagyban hozzájárult, hogy az ember két lábra állt. A végbél körüli vénás fonatokban ugyanis nem találhatók billentyűk, így nem képesek megfelelő módon szabályozni a vénás keringést.

Az aranyér kialakulásának legalapvetőbb oka a mozgásszegény életmód, főként az ülőmunka és az ezzel gyakran párosuló egészségtelen táplálkozás. A rendszertelen étkezések, a rostszegény étrend, a magyar konyhára különösen jellemző csípős-, illetve erősen fűszerezett ételek, valamint a kevés folyadék fogyasztása mind fokozza az aranyér kialakulásának kockázatát. Jelentősebb részben azért, mert megzavarják a belek normális motilitását (mozgását) és székrekedéshez vezetnek, kisebb részben pedig amiatt, mert megváltoztatják a keringési viszonyokat a bélrendszer alsóbb részein.

A székrekedés , az erőlködés, a statikus igénybevétel (például cipekedés) mind a vénás vér kiürülését akadályozzák az aranyérből. Így érthető az is, hogy a terhességgel, a szüléssel, de az elhízással is gyakorlatilag törvényszerűen együtt jár a panaszok megjelenése: vérzés, viszketés, égő-, szúró-, hasító-, vagy éppen tompa fájdalom, fájdalmas csomó kitüremkedése.

Fontos figyelni rá

Az aranyér szerencsére kezelhető és panaszmentessé tehető, inkább kellemetlen, semmint komoly veszélyt rejtő betegség. Fontos azonban kiemelni, hogy az aranyérrel járó panaszok (fájdalom, vérzés stb.) más végbélelváltozást is takarhatnak, illetve az aranyér számos más betegséggel együtt járhat.

Ilyen például a rosszindulatú vastag- és végbéldaganat , amely mára Magyarországon a második leggyakoribb daganatos halálok mindkét nem esetében. Ezért ha felismerjük magunkon az aranyérbetegség tüneteit, időben kezdjük el a kezelést a gyógyszertárakban kapható készítményekkel, a súlyosabb panaszokkal pedig orvoshoz kell fordulni és alaposan kivizsgáltatni magunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.