Humánmeteo: ma szétpattannak az idegeink

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Csütörtökön az átvonult hidegfront mögött már nem érvényesül fronthatás, a szélre érzékenyek panaszai azonban még napokig nem szűnnek.

Csütörtökön elsősorban akkor számíthat arra, hogy korábbi panaszai mérséklődnek, ha kifejezetten a hidegfrontra érzékeny. Markáns fronthatás ekkor már nem érvényesül, az emiatt kialakult fejfájása tehát mérséklődik, de várhatóan nem szűnik meg teljesen.
Amennyiben pedig érzékeny a szélre, akkor továbbra is alvásproblémákkal küzdhet: a nyugtalan éjszaka másnap a teljesítményére is rányomhatja bélyegét, éppen ezért próbáljon lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a hálószobában, illetve vegyen egy levendulás fürdőt. Napközben a fejfájása ebben az esetben is erős lehet, továbbra is borsmentatea, illetve több folyadék, lehetőleg ásványvíz fogyasztása javasolt.

Feszült napra készüljünk

Feszült napra készüljünk

A glaukómával küzdőkre is nehéz nap vár, amennyiben ilyen problémái szoktak jelentkezni, úgy egészen csütörtök estig számíthat tünetei fokozódására.

Idegi feszültségét szintén csökkentheti levendulával, párologtasson például levendula-illóolajat a lakásban. Emellett tudatosan próbálja kerülni a stresszt, a megterhelő tevékenységeket lehetőleg halassza későbbre. Az étrendje is álljon könnyű fogásokból, és tartalmazzon minél több zöldség- és gyümölcsfélét. A tartósan fennálló szélterhelés sokak szervezetét kimeríti, ajánlott folyamatosan szednie a magnézium-készítményeket.

További részleteket a Meteoklinika oldalán olvashat.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag