A csendes gyilkos

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

Aranyos István családja új születésnapokat ünnepel: a volt olimpikonnak két unokáját és feleségét sikerült újraélesztenie a szén-monoxid-mérgezés után. De nem mindenkinek van ilyen szerencséje...

Adventi haláltusa

Karácsony előtt egy nappal történt, hogy két kisunokám nálunk vendégeskedett - idézte fel a válságos pillanatokat Aranyos István volt olimpikon, aki ezúttal minden eddigi sikerénél nagyobb sikerről számolt be: hogyan mentette meg két unokája és nagymamájuk életét. - Este a feleségem fürdetni vitte a két kisfiút, egyszerre ültek kádba, ahogy szoktak. Én az emeleti fürdőszobában voltam, amikor segélykiáltást hallottam. A feleségemnek csak arra volt ereje, hogy ajtót nyisson, és engem szólítson, aztán összeesett, a két gyerek pedig addigra eszméletlenül feküdt a kádban. Mindhárman szén-monoxid-mérgezést kaptak a gázbojler kéményéből visszaáramló égésterméktől. Kikaptam a gyerekeket, és az előszoba padlóján kezdtem újraéleszteni őket, ösztönösen azzal a technikával, amit egyszer edzőmtől, Szabó tanár úrtól láttam, amikor egy rosszul sikerült ugrás után eszméletlen gyereket magához térített.
Felváltva igyekeztem szájon át lélegeztetni őket, a haspréssel, a rekeszizom mozgatásával a kilégzésüket segíteni. Közben hívtam a mentőket, majd vissza a gyerekekhez, a feleségemhez, kétségbeesetten végeztem tovább a lélegeztetést, és igyekeztem nem engedni be a gondolataimba azt, hogy mi lesz, ha nem sikerül, ha hármas gyász lesz a családban a másnapi karácsony helyett... De sikerült! A mentők megérkeztek, a gyerekek és nagymamájuk kórházba került, és mindhárman maradandó károsodás nélkül úszták meg ezt a szörnyűséget. Hihetetlen érzés, hogy én, aki szintén csodának köszönhetem, hogy élek, én segíthettem, én adhattam meg nekik a továbbélés lehetőségét ­- számolt be az életmentésről a boldog nagypapa, akinek az utóbbi megjegyzése arra vonatkozott, hogy öt éve sikeres szívtranszplantáción esett át, azóta új szívvel él.

Csendes gyilkosnak is nevezik

A szén-monoxid színtelen, szagtalan, a levegőnél kissé könnyebb gáz. Belélegezve a tüdőn keresztül gyorsan a vérkeringésbe kerül, és körülbelül kétszázszor erősebben kötődik a vörösvértest oxigént szállító részéhez, a hemoglobinhoz, mint az oxigén. Így a szén-monoxid az oxigénmolekulák helyébe lép a vörösvértestekben, és a sejtek oxigénhiányos állapotát okozza. A szén-monoxid leggyakrabban akkor képződik, ha a tüzelőberendezésekben (kazánok, kályhák, vízmelegítők, tűzhelyek stb.) nem ég el tökéletesen a tüzelőanyag (pl. földgáz, olaj, fa). A balesetek túlnyomó többsége télen történik, amikor a fogyasztók használják a fűtőkészülékeiket, azonban nem gondoskodnak azok megfelelő állapotáról, a kellő szellőztetésről és a légutánpótlásról.

Ilyen esetekben a szén-monoxid veszélyes mértékben felgyűlhet a lakó- vagy más helyiségekben. Ha az egy lakásban (egy légtérben) tartózkodók közül többnek hasonló tünetei (fejfájás, szédülés, hányás, gyengeség) mutatkoznak, szén-monoxid-mérgezés lehetőségére mindig gondolni kell! A levegő szén-monoxid-tartalmának egészségügyi határértéke 35 ppm (ppm = pars per million, azaz egymillió gázmolekulából legfeljebb 35 lehet szén-monoxid). A 200 egység szén-monoxid-tartalmú levegőn való tartózkodás 2-3 óra után enyhe fejfájást, szédülést okoz. Az ennél magasabb koncentráció következményei: 400 egységnél egy-két óra múlva erős fejfájás, három óra elteltével pedig életveszélyes állapot alakul ki. 800 egységnél 45 percen belül szédülés, émelygés, görcs, két órán belül ájulás, 9000 egységnél pedig egy-két percen belül halál következik be.

Az orvos szemével

A szén-monoxid-mérgezés áldozatát rosszullét fogja el, mozgásképtelenné válik, nem tud magán és családján segíteni, képtelen a helyiséget elhagyni. A magas szén-monoxid-koncentráció perceken belül halált okoz. Elsősorban a gyerekek vannak kitéve a veszélynek. A kialakuló tünetek szerint a mérgezésnek négy szakaszát különítjük el. Az első szakaszra a kábultság, zavartság, nyugtalanság, izgatottság a jellemző. Fejfájás, hányinger, szédülés szintén gyakori jelenség. Jellegzetes tünet, hogy a bőr cseresznyepirosra elszíneződik. A második szakaszt először a végtagokon, majd testszerte kialakuló izomgörcsök, eszméletlenség jellemzi. Ritmuszavar is előfordulhat, a beteg gyakran hány, ami eszméletlenség esetén akár fulladást is okozhat. A harmadik szakaszban az izomzat ellazul, légzésbénulás alakul ki, ami a beteg halálához vezet. Ha ez nem következik be, akkor néhány nap elteltével, a késői szakban derül ki, hogy a beteg az oxigénhiány következtében nem szenvedett-e maradandó agyi károsodást, teljesen felépülhet-e.

Elsősegély

Gázmérgezés gyanúja esetén minden esetben indokolt mentőt hívni!

Szén-monoxid-, illetve szén-dioxid-mérgezés esetén az elsősegélynyújtó legfontosabb feladata a mérgezett személyt mielőbb kiszabadítani a mérgezés helyszínéről, szabad levegőre vinni. Ha eszméletlen, a szájüregét kitisztítani, a légútjait járhatóvá tenni, lélegeztetést kezdeni. Gázmérgezés gyanúja esetén minden esetben indokolt mentőt hívni, mivel a száz százalékos oxigénnel történő lélegeztetést mindenképpen el kell kezdeni - akkor is, ha a beteg eszméletén van, nem számol be erős rosszullétről, panaszokról. A szén-monoxid-hemoglobin-szint felezési ideje a vérben ugyanis tiszta levegőn kb. öt óra, míg tiszta oxigén belélegeztetése mellett kb. 80 perc. A mérges gázzal telt helyiség továbbra is veszélyes, ezért ki kell nyitni az összes ablakot és ajtót, hogy a gáz kiszellőzhessen. Ki kell kapcsolni a tüzelőberendezést (gáz- vagy olajkészüléket, garázsban járó gépjárműmotort stb.), hogy a szén-monoxidnak ne legyen utánpótlása. Az épületet mielőbb el kell hagyni, és addig nem is szabad visszamenni, amíg fennáll a mérges gáz kritikus koncentrációjának veszélye. Addig ne használják újra a fűtőberendezést, amíg a szükséges engedélyekkel rendelkező szakember át nem vizsgálta és meg nem javította a hibákat!

Veszélyek a lakásban

Az első téli befűtés előtt el kell végezni a füstelvezető csövek ellenőrzését, kitisztítását. Sokszor történt már füstmérgezés kéményhibából. A kémény felülvizsgálatát a kéményseprők végzik, ehhez lehetővé kell tenni, hogy bejussanak a padlástérbe. Azonban nagyon fontos tudnivaló, hogy nemcsak a hibás füstelvezető csövek okozhatnak bajt, hanem a túl tökéletesre sikerült szigetelés is! Ha a lakáson ajtó- vagy ablakcsere volt, és az új nyílászárók már légmentesen zárnak, problémát jelenthet a levegő-utánpótlás, ami tökéletlen égéshez, szén-monoxid-keletkezéshez és a kéményből égéstermék visszaáramláshoz vezethet. Ott, ahol a gázkazán vagy gázüzemű vízmelegítő a lakótérben (konyhában, előtérben, fürdőszobában stb.) van, ellenőrizni kell, hogy biztosított-e az égéshez szükséges levegő-utánpótlás.

A páraelszívók divatját éljük, de ha ilyet szerelünk a gáztűzhely fölé, gondoskodni kell a működéséhez szükséges légcseréről is. Veszélyes szén-monoxid-forrás lehet a háztartásban az eldugult, kellő huzattal nem rendelkező kémény, a rosszul szellőző vagy nem rendeltetésszerűen működtetett fűtőberendezés, vízmelegítő, a sérült, nem szakszerűen beállított kazán, a rosszul működő gáztűzhely, a benzinüzemű motorok, gépek, széntüzelésű grillek, sütők használata zárt térben és a füstelvezetők rossz tömítése.

A riasztó nem luxus!

Létezik olyan otthoni és irodai használatra tervezett, elektrokémiai mérőszenzoros műszer, amely már alacsony szén-monoxid-koncentráció mellett is érzékeli a gáz jelenlétét, és hangosan riasztva figyelmeztet a mérgezés veszélyére. Ilyen készülékeket már néhány ezer forintért be lehet szerezni, mindenképpen érdemes ily módon is gondoskodni a biztonságról.
Aktuális
Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Biohasonló gyógyszerekBiológiai terápia

Biohasonló gyógyszerekMennyire hasonló a biohasonló?

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Új rákellenes gyógyszerekonkológia

Új rákellenes gyógyszerekAz EU országai közül Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag