Óvatosan a sörrel!

Azok a negyvenes éveikben járó férfiak, akik naponta két korsó sört isznak, kockáztatják, hogy nyugdíjas korukra akár hat évvel előbbre hozzák mentális hanyatlásukat.

Az első ilyen jellegű, hosszú távú kutatás ötezer brit férfit követett nyomon húsz éven keresztül. Az eredmények azt mutatták, hogy a túlzott alkoholfogyasztás áll a korai memóriavesztés hátterében.

A mértékletes alkoholfogyasztás, vagyis napi legfeljebb 2,5 egységnyi alkoholos ital (körülbelül egy korsó sör, vagy egy nagy pohár bor) nem gyakorol hatást a memóriára , a következtetésre vagy a problémamegoldó készségre.

Napi két sör már sok lehet! (Fotó:Europress)

Azokban a férfiakban azonban, akik naponta több mint 4,5 egységnyi alkoholtartalmú italt fogyasztottak (körülbelül két korsó sört , vagy két nagy pohár bort), romlott az információk visszahívásának képessége, valamint a következtetési és problémamegoldó készség, ami plusz hat év öregedésnek felel meg.

A University College London kutatói által végzett vizsgálat során 5 054 közalkalmazott alkoholfogyasztási szokásait követték nyomon tíz évig az 1990-es évek végéig, majd a következő tíz évben mentális képességeiket mérték fel.

Dr. Séverine Sabia, a tanulmány vezető szerzője így foglalta össze az eredményeket: "Az alkoholfogyasztás és annak a memóriával és végrehajtó funkciókkal való kapcsolatának kutatásában többnyire az idősebb populációra összpontosítottak. A mi kutatásunk azonban középkorú populációt vizsgált, és eredményeink azt mutatják, hogy a túlzott alkoholfogyasztás férfiakban a kognitív működés minden területén gyorsabb hanyatlással függ össze."

A WHO adatai szerint komoly károsodás és a függőség kialakulásának veszélye nélkül a felnőtt férfi napi 40 g tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű italt ihat meg, vagyis legfeljebb egy deci töményet vagy 3-4 dl bort vagy két üveg sört. A nőknél ennek fele, tehát 20 g a határ, amit nem szabad túllépni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!