Miért tanulnak egyesek rosszabbul, mint mások?

Egy berlini, bochumi és lipcsei szakemberekből álló csapat kiderítette, miért megy egyeseknek rosszabbul a tanulás, mint másoknak. Talán kiderül, nincsenek reménytelen esetek, csak rossz megközelítés?

Rájöttek, hogy nem magával a tanulási folyamattal van a baj, hanem azzal, hogy van, akinél az agy nem megfelelő módon dolgozza fel a megtanulandó információkat . A tudósok a kísérlet során a résztvevő alanyok tapintását edzették, és akik jól reagáltak a tréningezésre, azoknál az EEG jellegzetes változást mutatott ki az agy aktivitásában, főleg az alfahullámok tekintetében, melyek többek között azt mutatják, milyen hatékonyan használja fel az agy a tanuláshoz szükséges információkat. Amint azt dr. Huber Dinse, a Ruhr Egyetem munkatársa kifejtette, az, hogy valaki milyen jól tud tanulni, függ a genetikai tényezőktől, az agy egyéni felépítésétől, valamint az egyén figyelmétől is. Az utóbbi években azonban sikerült egy olyan eljárást kidolgozni, melynek segítségével a harmadik tényezőt ki lehet zárni.

A kísérlet során a szakemberek 30 percen át elektromosan stimulálták a kísérleti alanyok kezén levő bőrt, és mind előtte, mind utána megmérték, mennyire érzékeny a tapintásuk. Utóbbit úgy tesztelték, hogy két tűvel enyhe nyomást fejtettek ki a kezükre, és megmérték, mi az a legkisebb távolság, amikor még két külön ingerként érzékelték a tűszúrásokat. A tréning átlagosan 12 százalékkal javította az alanyok teljesítményét, de nem mindenkinél. Az EEG segítéségével a szakemberek azt igyekeztek megállapítani, mitől függ, hogy egyesek tanulékonyabbak voltak, mint mások, és kiderült, hogy minél magasabb volt az agy alfa aktivitása a tréning előtt, és minél jobban lecsökkent ez az aktivitás a tréning során, annál jobban és könnyebben tanultak az alanyok. Mindezek a hatások az agy szomatoszenzoros kérgében voltak kimutathatóak, ahol a tapintás központja is megtalálható.

Dr. Petra Ritter kutató elmondta, hogy az alfa ritmus tanulásra gyakorolt hatását számítógépes modellekkel próbálják megfejteni, mivel csak ezáltal lesznek képesek kideríteni, milyen beavatkozásokra van szükség az agyban egy esetleges sérülés vagy születési rendellenesség esetén. Az alfa aktivitás magas szintje annak a jele, hogy az agy készen áll az újonnan bejövő információk kiaknázására. Ennek megfelelően az alfa aktivitásnak az érzékelés stimulálása közben történő csökkenése annak a jele, hogy az agy különösen hatékonyan dolgozza fel az ingereket. Az eredmények tehát arról árulkodnak, hogy az érzékelésen alapuló tanulás nagyban függ attól, mennyire hozzáférhetőek az érzékeléssel kapcsolatos információk. Az alfa aktivitás, amely az agy folyamatosan változó állapotának jelzője, képes módosítani ezt a hozzáférhetőséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?