Ezért lesz egyre durvább a járvány!

A kevés influenzás megbetegedéssel járó, enyhe teleket a következő évben súlyos influenzajárvány követi, ami azt sugallja, hogy a globális felmelegedés veszélyesebb influenzás időszakokat tartogathat az emberiség számára - állítják kutatók.

Ezt az elméletet fogalmazza meg a PLoS Currents: Influenza folyóiratban megjelent tanulmány, amely összefüggést mutatott ki az enyhe amerikai telek és a következő télen tapasztalható súlyosabb influenzajárvány között.

"Az összefüggés persze még nem bizonyít ok-okozati kapcsolatot" - tette hozzá a kutatást vezető Sherry Towers, az Arizonai Állami Egyetem professzora. "A súlyos influenzás időszak dinamikáját ugyanis számos tényező befolyásolja." Az egyik tényező például az, vajon az influenza elleni védőoltással eltalálják-e az éppen keringő influenza vírustörzset. Az oltás elkészítéséhez ugyanis a kutatóknak minden évben meg kell jósolniuk, mely vírustörzsek lesznek dominánsak a következő influenzaszezonban.

Towers és munkatársai 1997-től kezdődően minden influenzás időszakról készült hivatalos, kormányzati adatot megvizsgáltak. Az eredmények érdekes mintát mutattak. Amikor egy télen átlagon felüli hőmérsékleti értékeket mértek, a következő ősz és tél influenzás időszaka az esetek 72 százalékában súlyosabb lett a megszokottnál. Az Egyesült Államokban az influenzás időszak általában január végén, február elején tetőzik, de a kutatók kimutatták, hogy az enyhe telet követő influenzás időszak 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel tetőzik január elseje előtt, mint a szokásos szezonok.

Az idei influenzaszezon is ezt az elméletet bizonyítja. A 2011-2012-es időszak enyhének számított, a fertőzések száma január elseje után kezdett fokozatosan emelkedni, és a tavalyi tél az egyik legenyhébbnek számított az Egyesült Államokban. Ezzel szemben az idei influenzaszezon már novemberben elkezdődött, és már 37 gyermek halálát okozta. Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) szerint az influenzafertőzés az egész országban erőteljesebb az átlagnál.

Towers szerint az összefüggés oka egyrészt abban keresendő, hogy az influenzavírus átvitele nehezebb enyhe időben, mert a vírus hamarabb elpusztul melegebb, párásabb időben. Ha pedig kevesebb ember fertőződik influenzával, a következő év influenzás időszakában fogékonyabbak lesznek a fertőződésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!