Új applikáció lehet az óvszer vetélytársa

Saját - kísérleti eredményekre alapozott - állítása szerint egy kis híján 100 százalékos biztonsággal működő applikációt fejlesztett ki a nem kívánt terhességek megelőzésére egy svéd kutatónő.

Szerettem volna egy ideig nem szedni a fogamzásgátló tablettámat, és valami természetes módszert kerestem helyette. Rájöttem, hogy nem igazán van ilyen, úgyhogy írtam magamnak egy saját algoritmust - árulta el Elina Berglund, a Natural Cycles névre keresztelt alkalmazás alkotója.

A módszer alapját az adja, hogy a peteérés után a nők szervezetében megemelkedik a progreszteron szintje, ennek hatására pedig mintegy 0,45 Celsius-fokkal megemelkedik a testhőmérsékletük is. Ha minden nap ugyanabban az időpontban mérjük a hőmérsékletet, az applikáció egy idő után képes lesz kikövetkezteti, mikor lehetséges a védekezés nélküli szexuális érintkezés úgy is, ha nem cél a teherbeesés. Az eljárás persze elméletben fordítva is alkalmazható, azaz a gyermekre vágyó pároknak is hasznára válhat.

A kísérletek bizakodásra adhatnak okot

Az alkalmazás már két kísérleten is átesett. A második alkalommal összesen 4 ezer, 20 és 35 éves kor közötti nő vett részt a felmérésben. Végül ugyan 143 nem tervezett fogantatás történt, azonban ezeknek csak elenyésző része, egészen pontosan 10 olyan eset volt, amikor az alanyok az applikáció által biztonságosnak ítélt napokon estek teherbe.

Mindez a matematika nyelvére lefordítva azt jelenti, a módszer 99,5 százalékos hatékonyságúnak tekinthető, ami nagyjából megegyezik az óvszerektől és a fogamzásgátló tablettáktól elvárható biztonsággal.

Négyezer kísérleti alanyból csupán tízet hagyott cserben az applikáció
Négyezer kísérleti alanyból csupán tízet hagyott cserben az applikáció

Viták a hatékonyság körül

Az ígéretes számadatok ellenére akadnak kritikusai az applikációnak, amelynek ugyanakkor így is mintegy százezer aktív felhasználója van a skandináv országban.

A Natural Cycles az első olyan alkalmazás a piacon, amely 99,5 százalékos biztonságot ígér arra vonatkozóan, hogy megjósolja, mikor termékeny egy nő és mikor nem.

Megoldást jelenthet a zuhanyzás és a kóla is? Tíz tévhit a fogamzásgátlásról.

Mi a való életben teszteltük az applikációt. Egy klinikai kísérletben mindig sokkal pontosabb eredmények születnek, mert az alanyok mellett mindig ott vannak az ellenőrző orvosok is, akik figyelmeztetik őket, hogy vegyék be a tablettát, ne felejtsenek el kondomot használni - válaszolta a művét ért bírálatokra Elina Berglund.

Forrás: origo.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!