Bizarr diéták, amiket ne kövessünk!

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az újév a nagy fogadalmak és fogyókúrák időszaka. Sokan akár a végsőkig is képesek elmenni, hogy a kívánt testsúlyt elérjék. Ám egészségünk kárán semmiképpen sem érdemes ezzel kísérletezni, ahogyan az alábbi bizarr diétákkal sem.

Bár a sztárok és modellek karcsú alakja csábító lehet a számunkra, mégse kövessük minden áron őket. Nem egy híradásból hallhattuk már, hogy egyesek annyira túlzásba vitték a fogyókúrát, hogy végül a kórházban kötöttek ki. Ilyen életre nem hiszem, hogy sokan vágynának, ezért nézzük végig, melyek a legbizarrabb sztárdiéták, melyek követését a táplálkozási szakértők egyáltalán nem javasolják, hiszen komoly egészségügyi problémákhoz vezethetnek.

Dukan-diéta

Idén immár harmadjára választották az év legrosszabb diétájának. A diéta négy szakaszban zajlik. Az első szakaszban csak fehérjét lehet enni, a másodikban jöhetnek a zöldségek, a harmadikban egy kevés gyümölcsöt és tésztát is lehet enni, majd az utolsó szakaszban vissza lehet állni a normál étkezésre, de hetente egy fehérje napot kell tartani. A diéta hosszúsága attól függ, ki mennyi kilót szeretne leadni, így saját magunknak határozzuk meg annak hosszát, így akár bármeddig is eltarthat. A kúra alatt szinte semmilyen szénhidrátot nem lehet fogyasztani, ami komoly energiahiányhoz vezethet, az élelmi rostokban szegény étrend pedig székrekedést okozhat, és rossz leheletet is. Hosszú távon csontritkulás és vesekárosodás is előfordulhat.

KEN diéta (Ketogenic Enteral Nutrition)

Az egyik legveszélyesebb kúra, amely során a diétázó tulajdonképpen semmit nem eszik. A páciensnek az orrába helyezett műanyag ampullán keresztül jut el a folyékony tápanyag a gyomrába. Egy elektronikus pumpa segítségével 24 óránként 2 liter folyékony tápanyagot juttatnak így a szervezetbe, 10 napon keresztül. A berendezés hordozható, bárhova magunkkal lehet vinni, és bármikor tudunk "enni". Ez a diéta komoly egészségügyi következményekkel, krónikus betegségek kialakulásával járhat együtt. Mellékhatásként fertőzések, szédülés, anafilaxiás sokk, vénagyulladás is előfordulhat.

4 csepp diéta (Party Girl IV Drip Diet)

Ez a diéta is igen bizarr. Magánklinikákon táplálkozásbeli rendellenességek és alultápláltság esetén alkalmazzák, hogy a páciens energiához jusson. A diéta során tulajdonképpen egy koktélt kell elfogyasztani, amely nagy dózisban tartalmaz vitaminokat (B- és C-vitamint), tápanyagokat, magnéziumot, kalciumot. A koktélt 4 alkalommal csöpögtetik bele a szervezetbe. Jelenleg kevés adat áll rendelkezésre arról, hogy ez a diéta valóban hatásos lenne, de még ha az is lenne, egy szilárd, de egészséges élelmiszer és víz helyett biztosan nem jobb megoldás a szervezetünknek.



Hat hét OMG diéta

A briteknél ez a diéta annyira népszerű, hogy azonos néven már egy könyv is megjelent róla. A diéta szerint reggel az első dolgunk a sportolás legyen, miután megittunk egy csésze feketekávét. Ezután3 óráig ne együnk semmit, majd üljünk egy kád hideg vízbe, hogy elkezdődjön a zsír égetése. Naponta csak háromszor együnk, a bőséges reggeli nem szükséges, a kávé pedig azért fontos, mert felgyorsítja az anyagcserét. A diéta alatt tilos gyümölcsöt enni, a fehérjékre viszont annál nagyobb szükség van, aminek érdekében fogyasszunk kólát. Mai életmódunkba sajnos ez a diéta nehezen beilleszthető, a bőséges reggeli pedig mindenképpen javasolt.

Drunkorexia vagy Alcorexia étrend

A fiatalok körében kezd elterjedni ez a fajta diéta. Köztudott, hogy az alkohol sok kalóriát tartalmaz, így a diéta szerint, ha napközben csak keveset eszünk, akkor nem kell lemondanunk az esti buliban való alkoholfogyasztásról, hiszen így többnyire csak az alkoholban lévő kalória kerül a szervezetbe, és nem alakul ki túlsúly. Ez a diéta azonban komoly megvonással jár, és mindösszesen 10.500 kalória bevitelt engedélyez egy héten, ráadásul főként az alkoholból. Ehhez körülbelül 131 pohár vörösbort kell elfogyasztani, hogy tartani lehessen. Sajnos, ez a diéta nem tartalmaz túl sok tápanyagot és vitamint, ráadásul az alkoholmérgezés és a halálozás veszélye is komolyan fennáll.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32751

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, pár órára kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag