Újabb érv a vörösbor mellett

A jövőben számos öregedés által jelentkező betegségre gyógymódot jelenthetnek azok a készítmények, amelyeket a vörösbor egyik összetevőjéből fejlesztettek ki a kutatók. Az úgynevezett resverator több medicinának is alapanyaga lehet.

A vegyületet egyszerre vizsgálják brit és indiai kutatók. Előbbiek az öregedés által okozott betegségek ellenszerét próbálják kikísérletezni belőle, míg utóbbiak a cukorbetegség gyógymódját látják benne.

Az előbbi kutatócsoport az általa kifejlesztett készítményt kisállatokon tesztelte. Ehhez először egy speciális, kalóriaszegény diétát alkalmaztak. Az egerek, patkányok és más rágcsálók energiabevitelét 40 százalékkal csökkentették, ezzel azonban az életkilátásaik csaknem 50 százalékkal emelkedtek.

A kutatók kiderítették, hogy ezeket a folyamatokat egy gén befolyásolja, méghozzá a SIR1-es. Rájöttek arra is, hogy a gén működését befolyásolni lehet a vörösbor összetevőjével.

Későbbi kutatások során kiderült az is, hogy vörösbor fogyasztásával a kalóriadúsabb étrend mellett is hasonló hatás érhető el. A resverator nevű vegyületből aztán sikerült kifejleszteni egy még hatásosabb készítményt.

Az anyag "ereje" abban áll, hogy segíti a mitokondriumoknak, a sejtek energiaforrásának a termelődését.

Mire jó még a vörösbor:

Számos kutatás kimutatta, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélyét. Az már kevésbé egyértelmű, hogy ebben a folyamatban a vörösbor hasznosabb, mint más alkoholok, az azonban biztos, hogy a nedűben van antioxidáns, amely szintén hasznos a szervezet számára.

Olasz kutatók azt is kimutatták, hogy a vörösbor a fertőtlenítő hatása miatt jót tesz a fogaknak és az ínynek.

Napi egy pohár vörösbor, de nem több, lassíthatja az időskori elbutulás kifejlődését.

Rossz hír azonban, hogy annál, aki túl sokat fogyaszt vörösbort, azaz naponta legalább két nagy pohárral iszik, jelentősen nő a bélrák kialakulásának kockázata.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra