Egyen halat, a szíve hálás lesz érte!

Az American Journal of Physiology című lapban megjelent tanulmány szerint az omega-3 zsírsavakban gazdag halolaj segíti a szívizomzat helyes működését és csökkenti a stressz szívre gyakorolt káros hatásait.

A Jason Carter által vezetett kutatás során a szakemberek 67 egészséges jelentkező között végeztek megfigyelést, melynek során egyesek 9 grammnyi halolaj tablettát szedtek, mások placebóként 9 grammnyi olívaolaj tablettát fogyasztottak két hónapon keresztül. Az időszak magába foglalta az alanyok tanulási és nem tanulási periódusát is, miközben mind szívműködésüket, mind vérnyomásukat rendszeresen ellenőrizték .

Szívbarát ételek és hatóanyagokA vizsgálat végeztével az alanyok egy igen nagy stresszel járó matematikai vizsgát kellett tegyenek, mely során mérték stressz-szintjüket. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik a halolaj tablettát szedték, lényegesen kevésbé szenvedtek a stressztől, mint placebót szedő társaik. Ez megmutatkozott a szívizomzat működését (a szívritmust és az izomzatsegítő idegi tevékenységeket) mérő vizsgálatokban is.

Carter szerint a kutatásnak hála bebizonyosodott a halolaj szívműködést védelmező hatása. További tanulmányozást igényel azonban az ilyen omega-3 zsírsavakban gazdag szerek hosszú távú szedésének hatása, illetve az, hogy vajon ezt a jótékony hatást az idősebb korosztály, valamint a már meglévő szívbetegséggel élők esetében is kifejti-e a halolaj.

Carter hozzátette, hogy annyi bizonyos, a halolaj segíti és védi a szívet, ezért mindenki nyugodtan szedjen ilyen készítményeket vagy fogyasszon rendszeresen omega-3 zsírsavakban gazdag ételeket , mint amilyen például a lazac és a szardínia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!