5+1 gyógynövény cukorbetegségre

A természetben sok olyan gyógynövény található, amelyek segítenek szabályozni az anyagcsere-folyamatokat és csökkenteni a vércukorszintet. Nézzük, milyen gyógyteákat fogyaszthatunk kiegészítő terápiaként.

Az italokat készíthetjük egy-egy növényből, vagy egymással összekeverve is, hiszen a teakeverékek alkotói kölcsönösen fokozzák egymás gyógytulajdonságait, ám összeállításuknál szem előtt kell tartani egyéni állapotunkat, életmódunkat és tüneteinket. Dr. Csókáné Török Orsolya fitoterapeuta ismerteti a cukorbetegségre hatékony gyógynövényeket, és hogy miként érdemes őket felhasználni.

A teakészítés alapszabályai

  • egy csapott evőkanál gyógynövényt leforrázunk 2 dl vízzel, lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük
  • a gyökereket lassú tűzön 3 percig kel főzni
  • fémmel nem érintkezhet a tea (kanál, szűrő esetében is)
  • az emésztésjavító teákat nem szabad édesíteni
  • emésztésjavításra,vércukorszintcsökkentésre mindig főétkezés után 15 perccel javasolt napi egy csésze teát fogyasztani, 12 mmol/l feletti értéknél napi két csészével.

Fahéj

A-vitaminhiány? Kutatások szerint a kettes típusú cukorbetegség kialakulásához az A-vitamin hiánya is hozzájárulhat. Részleteket ide kattintva olvashat! A fahéj az egész világon az egyik legkedveltebb fűszer. Ám nem csak különleges aromája miatt értékes, hanem az egészségre gyakorolt hatása miatt is. Amellett, hogy remek méregtelenítő és melegítő hírében áll, kutatások szerint a cukorbetegség esetén is érdemes fogyasztani, mivel csökkenti a vércukorszintet és javítja az inzulinérzékenységet. Mindemellett csökkenti a "rossz" koleszterin mennyiségét is, ám arra nem árt ügyelni, hogy erősen allergizálhat!

Felhasználási javaslat: Tabletta és tinktúra formájában kapható.

Gyermekláncfű

Sokan gyomnövényként tartják számon, ám ez a szapora virág valójában igen értékes gyógynövény, így kár irtani! Teaként és salátákhoz, sőt, szirupokhoz is kitűnő választás, így felhasználása igen széleskörű! Virágzás előtt a levele kétszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a citrom! A gyökere magas inulin tartalma miatt természetes édesítőszer, szabályozza a szénhidrát- és a cukoranyagcserét, valamint nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet. Számos jótékony hatással bír, például serkenti az emésztést , az epetermelést, könnyíti a májműködést, csökkenti a koleszterinszintet és remek vizelethajtó. Hatékony puffadásra és gyomorrontásnál is.

Felhasználási javaslat: Gyökeréből 1 teáskanálnyi mennyiséget 4-5 percig főzzünk 2 dl vízben, majd szűrjük le. Az egész növényből 1 csapott evőkanálnyi mennyiséget forrázzunk le 2 dl vízzel és 15 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le. 4 hétig tartó fogyasztása után tartsunk 2 hét szünetet - javasolja Dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája.

A gyermekláncfű serkenti az emésztést, és a máj működését is segíti
A gyermekláncfű serkenti az emésztést, és a máj működését is segíti

Görögszénamag

A cukorbetegség és az inzulinrezisztencia elleni gyógynövények Szent Gráljaként is emlegetik, hiszen fő hatása, hogy késlelteti a cukor felszívódását, így csökkenti a vércukorszintet, és az inzulinnal szembeni rezisztenciát. Mindemellett trigonellin, kumarin és 4-hidroxi-izoleucin nevű aminosav tartalmának köszönhetően a diabétesz okozta szövődmények ellen is hatásosnak bizonyult. Külön jó oldala, hogy íze/illata kifejezetten kellemes!

Felhasználási javaslat: 1 teáskanálnyi magot áztassunk 5 percig 2 dl hideg vízben, majd főzzük 10 percig. Méhösszehúzó hatása miatt fogyasztása kismamáknak nem ajánlott! Viszont szülés után fokozza a tejtermelést. Tabletta formájában is kapható.

Erdei szederlevél

Bár az erdei szederlevél leginkább a reumás fájdalmak és a köszvény hatékony gyógynövényeként ismert (húgysavcsökkentő), ám a diabétesz ellen is felveszi a harcot, mivel csökkenti a vércukorszintet. A cukorbetegséget megelőző állapotok ellen is hatásos, így inzulinrezisztenciában, prediabéteszben szenvedőknek kifejezetten ajánlják. Kismamák is fogyaszthatják, a terhesség alatt fellépő cukorbetegség esetén is bátran iható!

Felhasználási javaslat: 2 kávéskanálnyi mennyiséget 2 dl vízzel forrázunk, 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Csalán

Sok vitamint és ásványi anyagot (vasat) tartalmaz, ezért teája élénkítő, erősítő hatású. Népszerű növény a reumatikus panaszok csökkentésére és vizelethajtóként. Nemcsak a tisztító teák, hanem a vércukorszintet csökkentő teakeverékek állandó komponense.

Felhasználási javaslat: 1 evőkanálnyi mennyiséget 3 dl vízzel leforrázzunk, 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta egy csészével ajánlatos fogyasztani. 6 hétnél tovább nem alkalmazható, utána be kell iktatni egy 6 hetes szünetet!

Gymnema sylvestre

Az Indiában honos gyógynövényt hazánkban kevésbé ismerik, ám számtalan pozitív egészségügyi hatása miatt valódi elixírként tartják számon. Amellett, hogy antibakteriális hatással bír és segít a súlyfelesleg leadásában, a cukorbetegség ellen is felveszi a harcot (ezért is hívják a népi gyógyászatban cukorgyilkosnak). Leveleit rágcsálva egyrészt elnyomja a cukor édes ízét, így megszűnteti az édességek utáni vágyat, valamint a benne lévő gimneimsav normalizálja a vércukorszintet és fokozza az inzulin-hatást úgy, hogy megakadályozza, a glükóz gyors felszívódását.

Felhasználási javaslat: Tabletta formájában kapható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?