Mit együnk herpesz ellen?

Égető érzés, csókmentes napok. A herpesz bármikor lecsaphat. Aki egyszer már otthont adott neki, nem menekülhet. Íme, néhány fontos tudnivaló, és egy recept, ami segíthet a megelőzésben és a gyógyulásban.

A herpesz simplex vírus okozta megbetegedés az ajkak és az orr nyálkahártyáján apró hólyagok formájában jelenik meg. A hólyagok pár nap elteltével kifakadnak és pörkösödéssel gyógyulnak. A vírus a tünetmentes, lappangási időszakban is fertőzhet, így nem véletlen, hogy hazánkban milliókat érint ez a kellemetlen és sokszor fájdalmas betegség. Ha egyszer már bekerültünk a fertőzöttek klubjába, többé nem menekülhetünk: a vírus az idegsejteinkben lappangva egy életen át elkísér.

Előzzük be a vírust

Az immunrendszert a különböző multivitaminok és a magas C-vitamintartalmú roboráló (erősítő) szerek gyorsan észhez térítik. A tabletták mellett a természetesen előforduló társaikat is bátran kipróbálhatjuk: a méhpempő , a grépfrútmagolaj is megállják a helyüket a vírus legyőzésében. Sőt, ezeket a már kialakult hólyagokra is kenhetjük, hiszen mindkét szer kitűnő vírusölő tulajdonsággal rendelkezik. A vírus, bizonyos körülmények között könnyebben aktivizálódik: az immunrendszer legyengülése, a sok stressz, a kevés alvás és mozgás, és bizonyos ételek, mind a herpesz belobbanását okozhatják.

Arginin, a herpesz barátja

A vírus kutatása során, a tudósok megfigyelték, hogy azok az élelmiszerek, amelyek arginint tartalmaznak (a fehérjék felépítéséhez nélkülözhetetlen aminosav) elősegítik a betegség kialakulását, így a csokoládé, a diófélék, a hántolatlan gabonafélék , a zselatin, a szójabab. Ezek fogyasztását jobb, ha a tünetek megjelenésekor felfüggesztjük.

Arginint tartalmaznak a diófélék is
Arginint tartalmaznak a diófélék is. Fotó: iStock

Lizin, a mi barátunk

Jó hír, hogy az arginint egy másik aminosav, a lizin, hatástalanítja. Ha olyan élelmiszereket helyezünk előtérbe, amelyek lizintartalma magas, már sokat teszünk azért, hogy ne legyen fölényben a herpeszt hozó arginin. Lássuk, melyek ezek a csodaétkek: a csirkehús, a tejtermékek, különösen a túró és a natúr joghurt büszkélkedhet magas lizintartalommal.

Egyéb segítő ételek a konyhából

Ajakherpesz kezelése Melyek az ajakherpesz tünetei? Hogyan lehet kezelni? Elmenjünk-e orvoshoz? Kattintson a részletekért! A fokhagyma , az édesgyökér és a citromfű kitűnő harcászati eszközöknek bizonyulnak a herpesszel való csatában. A fokhagyma magas antioxidáns és szeléntartalmának köszönhetően az első számú immunerősítő és vírusölő. Egy kanál mézben egy gerezd szétnyomkodott fokhagyma elfogyasztása nem csak a herpesz vírus ellen, de a téli megbetegedések kivédésében is sokat segít. Az édesgyökér a benne található glicirrizinsavnak (vírusölő vegyület) köszönhetően veszi fel a harcot a vírussal.

Bioboltban vagy piacon juthatunk édesgyökérhez, amit - miután megtisztítottunk -, reszeljük le és 10 percre nyomjuk a kezelni kívánt felületre. A citromfű is hatékony vírusölő gyógynövényünk, így ezt is bátran kipróbálhatjuk: készítsünk belőle teafőzetet és egy vattapamacs segítségével vigyük fel a herpeszre.

Csodakoktél

Ahogy már említettük, a herpesz elleni küzdelemben az egyik legfontosabb lépés az immunerősítés. Így ősz derekán még éppen találhatunk a piacon fehér- és vörös szőlőt és áfonyát . A gyümölcsöket dobjuk a centrifugába, vagy botmixerrel pépesítsük. Ha nem ereszt elég levet, akkor egy kis citromlével pótoljuk. A szőlőben a vírusölő tannin, az áfonyában a nagy mennyiségű polifenolok azok a vegyületek, melyek blokkolják a vírus belobbanását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!