Nagy korkülönbség. Autista gyermek?

Egy nagy nemzetközi adatbázist vizsgálva a kutatók a szülők életkorának és az autizmusnak az összefüggéseit vizsgálták.

Az derült ki, hogy ha tizenéves az anya, vagy ha idősek a szülők, illetve a szülők között 10 vagy annál is több év a korkülönbség, megnő az esélye annak, hogy a gyermekük autizmusspektrum-betegségben (ASD) szenvedjen. A kutatásról a Medical News Today készített beszámolót.

Ha az autizmus jeleit véljük felfedezni gyermekünkön, akkor elsőként mindenképpen autizmusra szakosodott gyermekpszichiátert keressünk fel. Kattintson! A vizsgálatban több mint 5,7 millió autizmussal élő gyermek adatait dolgozták fel. Az adatok Ausztráliából, Dániából, Izraelből, Norvégiából és Svédországból származtak. Az, hogy az idősebb szülők esetében nagyobb annak az esélye, hogy a gyerek ASD-ben szenvedjen, már ismert volt a kutatók számára.

Arról azonban vagy nem álltak rendelkezésre adatok, vagy nem voltak bizonyító erejűek, hogy az apa és az anya életkora külön-külön jelent-e rizikót. A mostani kutatásnak éppen ez volt a célja: felderíteni, hogy a szülők életkora egymástól függetlenül milyen összefüggést mutat az autizmus megjelenésével .

„Öt ország egészségügyi adatbázisát kötöttük össze; ezzel létrehoztuk a világ legnagyobb olyan adatbázisát, amelyen az autizmus kockázatai vizsgálhatók. Egy ekkora adatbázison már sokkal jobban tudtuk megvizsgálni a szülők életkorának és az autizmus kialakulásának a kockázatát” – nyilatkozta a kutatás egyik szerzője, Michael Rosanoff.

A szülék életkorának nagy jelentősége van az autizmus kialakulásában

A kutatásban 5 766 794 gyerek adatait vizsgálták meg; mindnyájan 1985 és 2004 között születtek. Közülük több mint 30 000 ASD-s volt. A kutatók a résztvevők adatait 2009-ig követték nyomon. Az adatokból az derült ki, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek az apjuk születésükkor idősebb volt 50 évesnél, 66 százalékkal nagyobb a valószínűsége az ASD-nek, mint azoknál, akiknek az apjuk huszonéves.

Ha az apa 40-es éveiben jár, az autizmus megjelenésének kockázata 28 százalékkal nő a huszonéves apák gyermekeiéhez képest. Az anya életkora is számít: a 40-es éveikben járó anyák gyerekeinél 15 százalékkal nő meg a gyerek autizmusának az esélye a huszonéves anyák gyerekeiéhez képest. Ugyanakkor a tizenéves anyák esetében is nagyobb a kockázat, itt 18 százalékkal.

Az is kiderült, hogy a szülők közötti korkülönbség is számít. Minél nagyobb a korkülönbség a két szülő között, annál jobban nő az autizmus rizikója. A legjobban abban az esetben, ha az 35–44 éves, és az anya 10 vagy több évvel fiatalabb nála. Az életkori különbségre vonatkozó összefüggéseket ebben a vizsgálatban sikerült először kimutatni. Arra azonban további kutatások kellenek, hogy az összefüggés hátterében levő tényezőket is megértsék.

Forrás: Medical News Today

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!