Szeret vásárolni? Akkor ön extrovertált!

Számos döntésünk személyiségjegyeinkből következik, például az is, hogy miként bánunk a pénzzel. Az extrovertáltak például, derült ki egy kanadai kutatásból, nehezen tudnak takarékoskodni.

Az extrovertált (könnyen barátkozó, a külvilág felé forduló) embereket jobban érdeklik az azonnali jutalmak és eredmények, éppen ezért hajlamosabbak az úgynevezett impulzusvásárlásra (így nevezik az előre el nem tervezett, hirtelen ötlettől vezérelt vásárlást), illetve nagyobb adósságokat halmoznak fel és kevesebb a megtakarított pénzük is - mondja a kutatás mögött álló Jacob Hirsh professzorhelyettes, a University of Toronto szakértője. A Personality a­nd Individual Differences szaklapban megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy mit eredményez az extroverzió nagyobb embercsoportokban.

Mégis működik a vásárlásterápia? Ez a hír bizonyára jeges félelemmel tölti majd el azokat, akiknek minden hónap végén ki kell egyenlíteniük a család hiteleit. Kattintson! Hirsh korábbi kutatásaiból már kiderült, hogy az extrovertáltak a kisebb, de azonnali jutalmakat részesítik előnyben a nagyobb, de később kézhez kapott eredményekkel szemben. Az extrovertáltak sokkal érzékenyebbek a jutalomra, emiatt nehezebb is legyőzniük azt a vágyukat, hogy azonnali kielégülést kapjanak. Mindez a kutató szerint nagyobb távlatokban is megfigyelhető: az amerikai lakosság extroverziója, illetve megtakarításaik között megfigyelhető az összefüggés.

Egy másik kutatása során azt is megfigyelte Hirsh, hogy minél extrovertáltabb valaki, annál több pénzt költ igényeinek azonnali kielégítésére, és annál kevesebbet tesz félre. Egy harmadik tanulmányban pedig azt vizsgálta, hogy a különféle országok extroverziós szintjei milyen összefüggést mutatnak a GDP-vel. Mindhárom vizsgálat során ugyanazon mintát figyelte meg: minél extrovertáltabb a népesség, annál kevesebb a megtakarítás, még akkor is, ha a gazdasági helyzetet és az életkort is figyelembe vesszük.

Minél extrovertáltabb valaki, annál több pénzt költ

Eredményei ellenére Hirsh óvatosságra int, ugyanis a korreláció még nem jelent ok-okozati összefüggést. Attól függetlenül azonban, hogy az ok-okozatiságban nem lehetünk biztosak, joggal feltételezhetjük, hogy a személyiségjegyeknek ilyen szinten is érzékelhető hatásuk van, mivel a megtakarítások nagysága egyéni döntéseket jelképez. Összességében szerinte a kutatások azt mutatják: a személyiségpszichológia segítségével könnyebben megérthetjük a pénzügyi döntéshozatal egyes elemeit is.

Forrás: DailyMail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!