Öngyilkosságra hív az otthon tartott fegyver?

Háromszorosára nő az öngyilkosság, és kétszeresére a gyilkosság elkövetésének kockázata azokban a háztartásokban, ahol fegyvert tartanak - derül ki egy friss kutatásból.

Barack Obama azonban felszólította a közegészségügyi szerveket a munka folytatására. Néhány csoport, például az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége kifejezetten lobbizik a hasonló összefüggések feltárása mellett.

Jelen kutatás során Andrew Anglemyer, a Kaliforniai Egyetem munkatársa kollégáival együtt 14 olyan tanulmányt talált, amelyek szerint az erőszakos halál kockázata 1,5-szeres és 10-szeres érték között növekszik fegyvertartás esetén. A szakértők úgy vélik: ez részben annak tudható be, hogy a fegyverek sokkal veszélyesebbek más öngyilkossági módszereknél, például a gyógyszer-túladagolásnál, hiszen nagyobb eséllyel végződnek halállal. Az is kiderült az újraelemzés kapcsán, hogy a fegyverbirtoklók két-háromszor nagyobb eséllyel lesznek gyilkosság áldozatai.

Ha van otthon fegyver, könnyebben leszünk öngyilkosok? (Fotó: Europress)

"A fegyverek évente körülbelül 31 ezer halálesetért felelnek az Egyesült Államokban. Tizenhat államban gyűjtött adatok szerint a 2009-es című szakfolyóirat hasábjain. "A fegyverbirtoklás nemcsak a háztartásban élőkre jelent veszélyt, mivel terhet róhat az egész közösségre" - jegyezte meg az eredmények kapcsán David Hemenway, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Karának munkatársa.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra