Légy a pszichológusod, és ismerkedj meg haragos éneddel!

Lelki egyensúlyunk egyik pillére a bennünket érő stressz és az ennek nyomán gyakran keletkező frusztráció és harag helyes kezelése. Utóbbit tartják a lélekgyógyászok a legrombolóbb érzelemnek, hiszen kapásból legalább két embernek árt...

A harag árt a haragosnak és annak, akire irányul. Ezzel kapcsolatban a fő probléma: hogyan tartsuk féken a saját haragunkat, és hogyan kezeljük mások ellenünk irányuló agresszióját. Az önsegítés technikái az első problémára irányulnak, ahhoz adnak segítséget, hogy mit kezdjünk a saját haragunkkal.

Az ellenséges érzelmek elterjedtségére utal, hogy a tekintélyes amerikai szaklap, a Psychology Today körkérdésére a férfiak 69, a nők 56 százaléka válaszolta azt, hogy akár meg is ölné (!) a számára nagyon ellenszenves, utált, gyűlölt stb. személyt, ha biztos lenne, hogy ez soha nem derül ki.

"Meg tudnám ölni...!!!" - és társai

Nézzünk szembe azzal, hogy csak az esetek egy kisebb részében ismerjük el, tudunk róla, ha haragszunk. Az ellenséges érzelmeknek ugyanis számos olyan megnyilvánulási formája van, ami nem is tudatosul, hiszen éppenséggel a harag elkendőzésére szolgál. Íme, a harag néhány arca - a korántsem teljes listáról:

Felismerhető, közvetlen megnyilvánulási formák: 1. Fizikai vagy szóbeli kegyetlenkedés, rúgás, ütés, fegyverrel való fenyegetés, illetve támadás. 2. Megsemmisítő kritika, becsmérlés, dühkitörés, erkölcstelenséggel való vádolás, előítélet. 3. Rosszindulatú pletyka, mások bajba keverése.

Áttételes szóbeli vagy gondolkodásbeli megnyilvánulások: 1. "Nem bírlak látni", "Elviselhetetlenül ostoba vagy", "Megőrjítesz", "Önző disznó vagy", "Ha valóban törődnél velem...", "Soha nem segítesz nekem..." 2. "Nem viselkedsz korrekt módon", "Csalsz", "Direkt sodortak engem bajba", "Azt kívánom, bárcsak belepusztulna", "A férfiak mind birkák", "A nők mind szajhák", "A politikusok mind önző disznók". 3. "Megbántottakn érzem magam", "Elegem van ebből"., "Nem akarok ezzel foglalkozni".

"Fogalmam sincs, miről beszélsz!"

Alig leplezett magatartási jegyek: 1. Bizalmatlanság, szkepticizmus, túlérzékenység, neheztelés, irigység, féltékenység. 2. Együttérzés és megbocsátás nélküli beállítottság, mogorvaság, duzzogás, passzív ellenállás, szembenállás a jó irányú folyamatokkal. 3. Cinikus humor, mások öncélú ugratása, elsietett ítélkezés, fölényes, lekezelő beállítottság.

Álcázott szóbeli megnyilvánulások: 1. "Egyáltalán nem vagyok mérges, csak kicsit megbántott", "Fogalmam sincs, miről beszélsz", "Ne nevettess!" 2. "Rendben van, de ezek nem olyan fajta emberek, mint mi vagyunk". "Persze még fejlődhet".

Rejtett magatartási jegyek: 1. Visszahúzódás, hallgatagság, különösen, ha érzelmekről van szó. 2. Krónikus fáradtság, szorongás, magas vérnyomás, depresszió, komoly mentális betegségek, pl. paranoid skizofrénia. 3. Balesetre való hajlam, alkoholizmus, drogfogyasztás, önpusztító szokások, pótcselekvések, pl. kóros takarítás vagy testedzés. 4. Rendszeres ok nélküli sírás.

Aki jön ki a sodrából...

A fentiekből is látható, hogy lényegesen több formája van a harag elrejtésének, mint szabadjára engedésének, ami azt bizonyítja, hogy titkolni való érzelemként tartjuk számon. Erre meg is van az okunk, hiszen aki kijön a sodrából, az általában ijesztő benyomást tesz a többiekre, és nem is veszélytelen ez az állapot.

Az elfojtott harag egyik legtipikusabb megnyilvánulási formája a negatív érzelmek indulatos tagadása. Ez néha zavaró magatartással társul, mint a rendszeres késés, egyszerű feladatok elvétése, bizonytalankodás döntésekben. Mindez valójában a passzív agresszivitás megnyilvánulása.

A másik árulkodó jel, hogy elásott haragunk bújik ki belőlünk: az áldozat szerepének a felvállalása. Az életben valóban áldozatul esünk néha mások agressziójának, de az, aki folyamatosan ilyen helyzetekbe kerül, aki az egész világgal szemben érzi magát vesztesnek vagy áldozatnak, az nagy valószínűséggel egy nagy adag ellenségességet leplez magában. Az életprogramként áldozatként viselkedők kiszolgáltatottnak érzik magukat, meggyőződésük, hogy semmit nem tehetnek a sorsuk ellen, így aztán nem is vállalnak felelősséget a velük történtekért. A múltban velük történt méltánytalanságokhoz oly mértékig ragaszkodnak, hogy ma sem fogadják el mások támogatását, és nem veszik észre, ha valaki szeretettel fordul feléjük.

Sosem dühös - mindig mártír...

Az áldozat helyzete azért nehéz, mert ahelyett, hogy kiadná magából a régóta felgyülemlett haragot, ezt az energiát a boldogtalanságába fojtja. Az áldozat játszmája így hangzik: "Miért épp velem történik mindig ilyen szörnyűség?", vagy a másik változat, az "Igen, de..." játszma. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az áldozatnak bármit javasolsz, mindig be tudja bizonyítani, hogy az számára nem jó megoldás.

Mind a passzív agresszív, mind az áldozat csak akkor tud változtatni jelenlegi csapdahelyzetén, ha elfogadja, hogy bizony a haragot egyszer ki kell engednie magából, aztán pedig felelősséget kell vállalni az életéért. Ez azonban sokak számára túl nagy bizonytalansággal járó váltás lenne. Ezért az egyik legnehezebben feloldható magatartási probléma a harag görcsös visszafojtása.

De miért van bennünk egyáltalán harag, honnan ered az agressziónk? Íme néhány a szépszámú magyarázat közül: Freud elmélete szerint a bennünk lévő halálösztön nyilvánul meg az emberi erőszakban, szadizmusban, a háborúkban. Lorenz Konrad, a Nobel-díjas viselkedéskutató szerint az állatok és az emberek egyaránt a saját területük és utódaik, valamint a túlélés érdekében élnek az agressziós ösztönökkel. Vannak olyan tudósok, akik szerint az emberi természet veleszületett agressziója vezet az ellenségeskedéshez, a háborúhoz is.

De miért vagyunk agresszívek?

Kísérletekkel bebizonyították, hogy az agy bizonyos részének ingerlése agressziót vált ki. Ugyanakkor az agy más részeinek ingerlése megszünteti az agressziót. 1966-ban Texasban egy amerikai férfi végzett a feleségével és az anyjával, majd fölmászott egy magas épületre, és vaktában lövöldözni kezdett. 38 embert sebesített meg, közülük 14-en meghaltak. Az ámokfutóról a boncolás után kiderült, hogy egy nagy daganat volt a koponyájában, mégpedig azon a részen, ahol az ősi agyunk agresszióközpontja található.

Az agressziónak lehet kémiai, hormonális és genetikai összetevője is. A férfi szexhormon magas szintje hajlamosít az antiszociális viselkedésre, a nők megváltozott hormonháztartása a menstruáció előtt valóságos dühkitöréshez vezethet, és vannak olyan genetikai elváltozások, amelyek bizonyítottan gyakrabban fordulnak elő a súlyos erőszakos bűncselekményeket elkövetőknél.

www.tanulasmodszertan.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra