Elveszettnek érzem magam. Jöhet a pszichoterápia?

Azt hinnénk, 50 fölött kezdődik az arany élet: már nem kell bizonyítani a munkahelyen, a gyerekek pedig felnőttek. Mégis általános tapasztalat, hogy egyre több, a nyugdíjaskor felé közeledő ember jár pszichológushoz.

Korábbi statisztikák mindig azt mutatták, hogy a pszichoterápiában részt vevők között a legtöbben a 40 és 50 év közötti korosztályba tartoznak. Az elmúlt időszak fejleménye, hogy az idősek kezdik átvenni ebben a vezető szerepet. Akad persze olyan 50 fölötti, aki korábban is járt már terápiára, de a többségük valamilyen krízis vagy összeomlás következtében életében először ekkor keresi fel a tanácsadót vagy szakembert.

A korosztály leggyakoribb problémái közé tartozik, hogy a munkahely biztosította keretek megszűnnek, a hosszú együttélésben a házastársak közömbössé válnak egymás iránt, a gyerekek pedig lassan mind kirepülnek a családi fészekből. Ezeket a változásokat pedig egyáltalán nem könnyű megélni. A The Telegraph nemrégiben olyan 50 fölöttieket szólított meg, akik ilyen problémával küzdöttek, küzdenek.

Családi kapcsolatok

Mi az idegösszeroppanás?

Közismert, emlegetjük, mégsem létezik? Orvosilag nem. Bizonyos tünetcsoportokra rámondják: ideg-összeroppanás. Nehéz elképzelni, és kevesen tudják, mi a teendő, ha valakinél elszakad a húr, betelik a pohár, teljesen összetörik. Érdekli a cikk? Kattintson a folytatásért!

Angela Neustatter 71 éves író, a The Year I Turned... A Quirky A-Z of Ageing (Az év, amikor megváltoztam... Az öregedés mókás ábécéje) című könyv szerzője azt mondja, akkor keresett fel először egy terapeutát, amikor az öccse meg akarta őt látogatni, hogy megismerkedhessen az újszülött gyermekével, és ő tele volt ezzel kapcsolatosan keserűséggel. Úgy érezte, a testvére korábban elhagyta őt, amikor Amerikába költözött, és ezért nagyon haragudott rá.

Egy közeli barát javaslatára keresett fel egy ismerős terapeutát. A kezelés során kiderült számára néhány olyan momentum a korábbi életéből, a gyermekkorából, amiről korábban nem is gondolkodott. Szerinte a jó terapeuta nem irányítja az embert, csupán jelez bizonyos utakat, lehetőségeket. A terápia értelme pedig az, hogy az ember rálátást nyer a saját életére, és így könnyebben old meg akár bonyolult helyzeteket is. A terápia végén az írónő maga is elcsodálkozott, mennyire megváltoztak az érzései.

A testvére látogatása végül nagyon jól sikerült. Ezután egyre ritkábban járt el a szakemberhez, végül az 50-es évei közepén járva abbahagyta a terápiát. De a 60-as évei beköszöntével újra elkezdett járni, most, 71 évesen havonta egyszer látogatja meg a terapeutát.

" A férjemnek viszonya van egy másik nővel"

Virginia 57 éves, és részmunkaidőben tanárként dolgozik. Ő akkor kezdett el pszichológushoz járni, amikor kiderült, hogy a férjének viszonya van egy másik nővel, és ő nem tudta eldönteni, hogy elváljon-e tőle. "Lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy ezt magamban kellett volna elrendeznem, de annyira bizonytalannak és elveszettnek éreztem magam, hogy erre nem voltam képes" - mondja. A barátaikkal nem akart erről az ügyről beszélni, mert azt nem akarta, hogy megtudják, hogy a férjének szeretője van.

A terápia során nem csupán a házasságával foglalkoztak, hanem mindazokkal a problémákkal, amikkel korábban nem tudott vagy nem akart szembenézni: az édesanyja iránti aggódástól kezdve a gyerekeivel kapcsolatos aggodalmakig. Sok mindennel jött tisztába a terápia ideje alatt saját magával kapcsolatosan. Később anyagi megfontolások miatt hagyta abba, de nagyon hiányolja a terápiás alkalmakat.

A pszichoterápia sok esetben rengeteget segíthet

A pszichoterápia sok esetben rengeteget segíthet


Gyász: az elhunyt feleség hiánya

Paul Steen 60 éves, művész. A felesége hosszan tartó betegség után hunyt el, ekkor érezte azt, hogy muszáj valakivel beszélnie a fájdalmáról, a gyászáról és a bűntudatáról. Olyan érzések is előtörtek belőle ebben az időszakban, amelyekről évek óta azt hitte, hogy már túl van rajtuk. Egy gyásszal és traumákkal foglalkozó terapeutát keresett fel, és igen szkeptikus volt először az általa alkalmazott módszerekkel kapcsolatosan. De visszatekintve úgy látja, hogy ezek a módszerek igen hatásosak voltak a gyászának a kezelésében.

Másfél éven át járt terápiára heti rendszerességgel, és utólag úgy látja, megérte befektetni az időt, az energiát és a pénzt. Korábban, a harmincas éveiben már járt csoportterápiára, de az egészen más jellegű volt. Paul úgy látja, minél idősebb valaki, annál nagyobb az esély arra, hogy a terápia hatásos legyen. "Az ember jobban tud beszélni, ugyanakkor elfogadóbb is. Néha borzasztóan nehéz, sőt traumatikus volt, de végső soron rengeteget segített" - mondja. "Nem zavar, hogy tudják rólam, hogy terápiára jártam. Elég kőkorszaki dolog ezt a gyengeség jelének tekinteni" - teszi hozzá.

Álmatlanság egy fájdalmas válás után

Flóra 61 éves háztartásbeli; az 50-es évei közepén egy igen fájdalmas váláson volt túl, és úgy gondolta, egészen jól rendbejött utána. 60 éves kora környékén azonban alvási problémái léptek fel. Rendszeresen arra ébredt az éjszaka közepén, hogy ugyanazt a vitát folytatja a fejében a volt férjével. Egész éjszakákon át nem tudott aludni ezek miatt a gondolatok miatt.

"Valamilyen szeszélyből adódóan úgy gondoltam, hogy egy kognitív-viselkedésterapeutát keresek fel. A helyi kórházba mentem, és az illető egyáltalán nem tett rám jó benyomást. Föltett néhány érdektelennek látszó kérdést, és három feladatot jelölt ki számomra. Megkérdeztem, hogy mikor kell majd újra mennem. Ő azonban azt válaszolta, hogy csak abban az esetben kell nála jelentkeznem, ha az általa javasoltak nem működnek." A terápia azonban működött, az alvási problémák pedig megszűntek. "Olyan volt, mintha hirtelen átkapcsoltak volna valamit az agyamban" - meséli csodálkozva.

Iszogatás a kirúgás után

John 55 éves értékesítési igazgató. A problémái ott kezdődtek, amikor a legutolsó munkahelyéről elbocsátották. Utána egyszerűen nem tudta megtalálni a helyét: egyre tovább maradt fenn éjszaka, egyre később és később kelt fel, és egyre többet ivott. A háziorvosa antidepresszánst akart neki felírni, de attól félt, hogy az nagyon megváltoztatná a viselkedését, így inkább a terápiát választotta.

"Nem mondhatom, hogy szerettem oda járni, de a fiatal terapeuta elérte azt, hogy a jövőmről gondolkodjak, és hogy ne arra várjak, hogy majd magától minden jobbra fordul. Ajánlott könyveket és egy meditációs applikációt is, amit egy darabig igyekeztem használni. Visszaadta az önbizalmamat annyira, hogy képes legyek állásokra jelentkezni."

A cikk a http://www.telegraph.co.uk összeállítása alapján készült.

Gerinctorna

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +18 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt keleten változóan, nyugaton erősen felhős lesz az ég ott elszórtan kisebb eső, zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag