Jég dupla whiskey-vel, lökd ide a sört: ivásra buzdító dalszövegek?

A népszerű slágerek szövegei gyakran bizonyos italok márkaneveit is tartalmazzák, de mondanivalójuk is arra ösztönzi a fiatalokat, hogy igyanak. A népszerű dalok többnyire a luxusról és a csillogó partikról szólnak, tele olyan utalásokkal, amelyek burkoltan arra ösztönözhetik a tiniket, hogy bulizzanak és fogyasszanak minél több alkoholt. A Pittsburgh Egyetem kutatói szerint ráadásul túl sok a klipekben a luxus életvitel ábrázolásából adódó, kockázatos viselkedési minta is, ami a fiatalokra nagy hatással lehet.

A tudósok 753 olyan népszerű zeneszámot vizsgáltak meg, amelyek 2005 és 2007 között jelentek meg. Döbbenetes, de a vizsgálatokból kiderült, hogy azoknak a számoknak a 25 százalékában, amelyeknek a szövege megemlíti az alkoholt, még az ital márkája is elhangzik.

Ez körülbelül azt jelenti, hogy ha valaki folyamatosan hallgatja a dalokat, óránként 3-4 alkalommal alkoholos márkaneveket is hall. Ez azért is aggasztó, mert egy átlagos tinédzser naponta 2,5 órát tölt zenehallgatással.

Ezekben a dalokban az alkoholon kívül egyébként más, a viselkedésre ható témák is sokszor elhangzanak. A gazdagságról 63, a szexről 59, a luxus tárgyakról 51, a bulizásról 49, egyéb drogokról, gyógyszerekről 44, az autókról pedig 39 százalékban esik szó. A tanulmány az Addiction folyóirat októberi online számában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra